M. Kiss Pál: Jankó János (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 29-30. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

tudta oldani, s az első csapást mérte a biedermeieres naturalista életképtípusra. Az 1853-ban újra megnyílt Műegyletben az idegen művészek mellett Barabás, Borsos, Orlay-Petrics Soma, Kovács, Jakobey, Telepy, s a fiatalok közü^Thán, Lötz, Székely is szerepelt

11 Az utóbbiak művészete sokban különbözik az előző generációétól. Egyesek közülük történeti képeket festenek, mások viszont, mint Lötz és Thán a népies zsanért művelik. Döntő szerepe volt ebben a bécsi és müncheni akadémiáknak is. Az előbbin Kari Rahl főleg az életképet művelte, Münchenben pedig Piloty csaknem kizárólagosan történeti kompozíciókat festett. Természetesen a tanítványok műfajilag is követik mestereiket. így a Pesten tartózkodó ifjú Jankó, a Barabás által meghonosított életkép és Rahl tanítványainak hatása alatt festi első műveit. A kép, amellyel először szerepelt a nyilvánosság előtt, az 1854-ben megfestett, s a következő évben kiállított Búsuló betyár volt.

12 A mű tárgyával az ötvenes évek betyárromantika terméséhez csatlakozik. „Tanyák körül — írja Lyka Károly — az Alföldön, a Ba'konyban az ötvenes-hatvanas években még élt a betyárvilág. Nem lehet csodálni, egy sor festő, hazai és külföldi, vászonra vitte — oly jól illett a romantika szélsőségeket, rendkívüli dolgokat, a szabályt áttörő, a szabad életet mohó érdeklődéssel kísérő hangoltságához".

13 A betyárok, mint Manga János kifejtette, a jobbágyok, majd a szegényparasztok közül származtak, igen sok közülük eredetileg pásztor volt.

14 Jankó, majd különösen Munkácsy érdeme, hogy e témát megnemesíti, s a novellisztikus vonások mellett is a helyzet és a típus hangsúlyozását mélyíti el, miként Izsó is az ő Búsuló juhászán. így a betyár, a juhász nem néprajzi export cikk többé, hanem, mint a népdalban, a festészetben is a szabadság jelképévé vált meg nem hunyászkodó magatartásával. Jankó nagy igyekezettel festett műve jól szemlélteti ifjúskori stílusát, fogyaté• kosságait is. A képen falusi söntés közepébe állított asztal mellett ül a cigány muzsika mellett búsuló betyár fejét tenyerébe hajtva, öltözete, árvalányhajas kalapja, lába előtt tarisznyája, hímzett szűre anyagszerűen kidolgozottak. Háttérben női alak, jobbra pedig cigányok láthatók, akiknek megfestésében jobban érvényesült a közvetlen szemlélet, mint a főalakén. A kompozíció elrendezése kissé színpadias. Az egész kép sötét szürke tónusú, csak a ruhadíszítések élénkek. A kezek rajza s a tér mélységének éreztetése elárulják, hogy kezdő művész alkotása. Értékes azonban abból a szempontból, hogy Munkácsy Siralomházának gondolatát ebből merítette.

15 Nehezebb feladatra vállalkozott Jankó az ugyancsak 1854-ben festett Falusi lakodalmi ünnepély

16 című képén. A nála egyébként 11 Takács 9. 12 Búsuló betyár, 1854. o. v. 36x39. Bp. Magántulajdon. 13 Lyka Károly: Nemzeti romantika. Bp. é. n. 196. 14 Manga János: Betyarendarstellungen auf den Schnitzereien ungarischer Hirter. Acta Ethnografica 1951. 217—254. 15 Végvári Lajos: Munkácsy Mihály élete és művei Bp. 1858. 287. 16 Falusi lakodalmi ünnepély, 1854. o. v. 50x60 Debrecen, Déri Múzeum. Ugyan ebben az évben készült: Hazafelé. 1854. o. v. 41,5x31,8. Bp. Magyar Nemzeti Galéria.