Béres András: Tiszántúli híres betyárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 26. Gyula, 1961)

kapta az ostorát, a két lovat meg sipp-sup, egyiket jobbra, másikat balra verte. Hun a biztosét, hun a pandúrét. Kegyetlenül megijjedtek a lovak, alló nekiiramodtak, úgy ostorozta, verte őket Sós Pista be egész Mátáig. Akkor megfordította a lovát egyenesen Daraksának. Hova tünt, merre tünt, az csak az ő dolga volt aztán. Mint emlegetik, Daróci a tedeji csárda árendása juttatta végül is halálra. Tiszalöktől pár kilométerre a gátoldal rekettyés sűrűjében volt a tanyája. Ez a Daróci nagyon haragudott rá, mert meztelenül . kutyagoltatta be Pista a lova előtt Nánásra, amiért akkor is ki akarta adni a pandúroknak. Szóval értesítette a pandúrokat s egy Jedinger Józsi nevű erős pandúr rálesett. S mikor kifelé jött Sós Pista csalitos búvóhelyéről, rálőtt. Az első lövés nem talált. Még akkor azt kiáltotta vissza a betyár: „Jól célozz, mert kezembe az életed". Ez lett az utolsó szava, mert Jedinger pandúr második lövésével szíven találta. Ekkor aztán végre felmarkolhatta Daróci árendás a betyár fejére kitűzött díjat, amire már úgyis régen vágyott. S István bátyám, — mert így is emlegetik még öreg emberek, — így lelte halálát, gazt löktek rá, virtusságára végül is pandúrgolyó tett pontot. Ez a betyár Sós Pista 1856 táján élt. Akkoriban történtek ezek is. Balmazújvároson még ma is meg tudják mutatni a lakóházát, ha ugyan még le nem bontották. De a nóta még ma is járja róla: 1. „Hortobágyi hármas határ, Irted lettem babám betyár. Viselem a betyár nevet. Szenvedek írte eleget. 2. Nem loptam én íletembe', Csak egy csikót Debrecenbe,. Azt se tudtam hejh eladni, Rajtakapott Barcza Dani. 3. Aki felül a lovára, Vessen keresztet magára, Mer' nem tudja mék órába Botlik meg a lova lába. GESZTEN JÓSKA A NYÍRI PAJKOS Geszten Jóska nem volt kiemelkedő egyéniség. Még csak nagyon különös hőstettet sem vitt véghez. Csak betyár volt a javából. Az urakat megvetette, de a szegényeknek mindig pártját fogta. Nagyon becsületesnek nem volt mondható, de embervér nem tapadt kezéhez. A jó bort, a széplányt ő is szerette, mint minden betyár, de nem követelt és nem fenyegetett. A szegénység őt is szorította, mert a szegényt még az ág is húzza. De mégis évtizedeken át foglalkoztatta Geszten Jóska hat vármegye bíróságát. Bár száz éve halott,