Balogh István: Tanyák és majorok Békés megyében a XVIII-XIX. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 25. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

•várta a közösséget a határhasználat formáinak kialakításában, ahol a szántóföldek periodikus újraosztásának rendszere megszűnt vagy csak 5—10 évenként ismétlődött meg.

10 Békés megye legtöbb községében ezek a feltételek majd mindenike meg volt. A falvak nagyrésze a földesúrral szerződéses viszonyban állott és a határhasználat kialakításában bizonyos mértékű autonómiával rendelkezett. A határok nagyok voltak, a falvak és városok aránylag nagy népessége szükségessé tette, hogy a határ jelentős részét eke alá fogva műveljék, viszont bőséges legelő állott a nagyarányú állattenyésztés rendelkezésére is. A földesurak majorsági kezelésben tartott földjei, pusztái területileg is elkülönültek a jobbágytelkek után járó úrbéres földektől, legelőktől és sok esetben a kaszálóktól is. Ha pontosan nem is tudjuk minden falu és város határában a XVIII. században a szállások meglétét bizonyítani, általánosságban azonban bizonyosra vehető, hogy a megye területén már a század végén eléggé elterjedtek lehettek. Ezt két adat is támogatja. Az egyik a megye jelentése, amelyet a helytartótanács rendeletére, az 1779—81 közötti években megindított akcióra tett. A helytartótanács által kezdett akció célja a megrendült közbiztonság helyreállítása volt. Ugyanis a különböző helyi hatóságoktól befutó panaszok alapján már egy évtized óta mindinkább megerősödött a kormányhatóságokban az a meggyőződés, hogy az Alföldszerte elhatalmasodott rablások és nagyméretű állatlopások oka a pusztákon, a hegyvidéki szétszórt falvakban és az alföldi szállásokon ellenőrzés nélkül élő pásztorokban, cselédekben rejlik, mert ezek maguk is résztvesznek az állatelhajtásokban, lappangtatják a lopott jószágot és mint orgazdák rejtegetik a tolvajokat. Éppen ezért 1779-ben az országos helytartótanács elhatározta, hogy a szétszórt telepeket, köztük az alföldi szállásokat is megszünteti, rendezett falvakba vonja össze, vélve, hogy ezáltal az ottlakók ellenőrzése könnyebbé válik. Az akció során a megyék véleményes jelentését is bekérték. A Békés megyei jelentés 1780-ban futott be és csak arról szól, hogy területén a jobbágyak szállásnak nevezett tuguriumait és diverticulumait a gazdálkodás könnyítésére építették a külső telkeken. Ezek a gabona és széna összegyűjtésére és a jószágok teleltetésére szolgálnak, rendben is épültek és további rendezésre szükség nincs.

11 A jelentés nem jelöli meg közelebbről azokat a falvakat, amelyek határában szállások állanak, de még a maga szűkszavúságában is elárulja, — a létrehozó ok találó jellemzése mellett —, hogy az ilyenek építése eléggé általános lehetett. Van azonban egy tanúnk, aki részletekbe menőbben és konkrétabban is elmondja, hogy milyenek voltak a XVIII. századi békési szállások. Tessedik Sámuel nem mondja ugyan közvetlenül, hogy a szálló. V. ö: Szabó István: Kísérletek az alföldi tanyarendszer megszüntetésére az 1780-as és 1850-es években. Agrártörténeti tanulmányok. Szerk. Szabó István. Bp, 1960 139—207 1. (klny. Is). 11. Szabó István: Id. mü 156 1.; Gyula. Állami levéltár. Békésmegye. Fasc. 88. no. «3:1780: Fasc. 88. no. 183:1780; Fasc. 96. no. 33:1782.