Balogh István: Tanyák és majorok Békés megyében a XVIII-XIX. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 25. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

kint tartózkodnak vagy pedig ott cselédeket és lakókat tartanak, a szőllők alatti nyomás nagyobb részét esztrengákkal és takarmánynyal elborítják. Minekfolytán határoztatott, hogy szőllőkben lakás ezután csak kaszásoknak, kiknek tetteikért a gazdák felelősök megengedtetik, azok pedig, akik kint tartózkodnak, Szentgyörgykor onnan elköltözni, a közös nyomáson levő esztrengákat és takarmányt Pál napig elhordani kötelesek".

5 A múlt század közepén már általában nem lehetett meggátolni a szőlőkben való állandó lakást, s a szőlőskertek eredeti jellegüket elvesztve egy-két évtized alatt a szegénység külvárosi telepeivé alakultak át. A múlt század elején tehát amikor a külső területeken lakók egyre nagyobb számban tűnnek fel, a gazdasági, társadalmi és birtoklási viszonyok szerint egymástól jól megkülönböztethető kategóriára, csoportra oszlottak. Előttünk áll a puszták népe, a cselédség és a tőlük csupán szerződéses viszony által megkülönböztethető dohánykertészek és gyalogbéresek rétege, a jobbágyfalvak egyelőre csekélyszámú paraszttanyáin élő népessége, amelynek nagyrészét nőtlen cselédek és szintén nőtlen gazdafiak teszik, és harmadikul a falvak és városok szőlőskertjeiben lakó mezőgazdasági munkásság. E három társadalmi csoport kialakulása szoros kapcsolatban van a megye népe XVIII—XIX. századi sorsának alakulásával. II. Békés megye a török kiverése utáni évtizedben, sőt még a XVIII. század első évtizedében is jóformán néptelen volt. A mintegy 3600 km

2-nyi területen 1711-ben 9 faluban 2520 ember lakott. A következő évtizedben a Harruckern féle telepítés eredményeként sorra népesedték be a falvak és városok, ennek ellenére a XIX. század közepéig az ország legritkább népességű megyéje maradt, 5 mezővárosával és 15 falujával. Viszont a meglevő falvak és városok már a XVIII. században is szokatlanul népesek voltak. Ennek ellenére a rendelkezésre álló határterület kicsiny részét tudták csak művelés alá fogni, elsősorban a lakott helyekhez közel eső, jobb talajú földeket fogták eke alá, a távolabb eső határrészek és puszták legelőnek maradtak. A XVIII. században Békés megyében is, mint szerte az alföldi nagy határú településeknél, kialakult a határ sajátos, övszerű beosztása, amely mind a mai napig felismerhető. A lakótelepet a szérűskertek öve zártan vette körül, itt-ott ólakkal is. A kerteken kívül következett a belső legelő zónája, mintegy 3—4 km sugarú körben, ahol az igavonó jószág, fejőstehén, a csürhe járt. A belső legelő övezetében, arra alkalmas helyen, ármentes magaslatokon árokkal elkerítve telepítették a szőlős- és gyümölcsös kerteket. A belső legelő övén kívül, határ legjobb talajú részein, de mindig ármentes szinten terül5. Idézi Mendöl Tibor: Szarvas földrajza. Db. 1928. 47 1.