Balogh István: Tanyák és majorok Békés megyében a XVIII-XIX. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 25. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

A pusztáknak még jobbágyfaluhoz hasonló korlátolt jellegű igazgatása sem volt, teljesen a földesúr joghatósága alatt állottak, és 1886-ig legtöbb esetben megőrizték a politikai községtől való különállásukat. Ilyen puszták voltak Füzesgyarmat körül Bucsa, örvény, Nagy- és Kisharang, Pázmány, Halas, Balkány; Szeghalom mellett Nagyhalas; Körösladány határában Kis- és Nagykörnye, Kiskaruly, Simái sziget, Fás; Vésztő mellett Torda, Cigord, Átka, Kót, Mágor, Méhes, Nemeskereki, Ludad, Décser, Bánhida, Diter, Kamut, Bélmegyer, Zsíros, Vadas; Békés körül Csatár, Dánfok, Verebes, Gerla, Borosgyán, Murvahely, Nagykamut, Gyúr; Gyula mellett ölved, Szeregyháza, Póstelek, Vésze, Remeteháza, Keszi, Alabián, Fövenyes, Györkehely, Szabatka, Szentbenedek; Elek mellett Kispél; Ó- és Újkígyós lakott puszták; Szarvashoz tartozott Eperjes, Gerendás, Apáti, Murony, Csorvás, Szentetornya, Csabacsüd, Szénás, Nagy- és Kiscsákó, Nagykondoros, Káka, Halásztelek, Nagy- és Kisdécs; Öcsöd mellett Bábocka, Fehéregyház, Tatárszállás, Endrőd körül Peres, Nyárszeg, Sima, Kiskondoros; Gyoma körül Csudaballa, Póhalom, Ege, Félhalom; Köröstarcsához tartozott Edeles; Mezőberényhez Szent jános; Békéscsaba körül Nagy- és Kissopron, Kiskamut, Szentmiklós, Mezőmegyer és Kerekegyháza. . . A kevésszámú mezőváros, vagy néhány nagyobb népességű falu (Békéscsaba, Gyula, Szarvas, Orosháza, Békés és Tótkomlós) a belső jabbágytelkek után kiosztott saját határukon vagy a földesuraktól hosszabb időre bérelt pusztákon a falutól, várostól távolabb, itt-ott tanyákat is állítottak. A határ egyrésze sokszor 30—40 km távolságra esett a várostól, mint Gyulának Csorvás. Szarvasról írja Fényes Elek: „Határa a kákái, halásztelki, csákói, nagykondorosi, szénási, décsi és csejti pusztákkal mind szélességben, mind hosszúságban könnyen kiterjed 2—3 mértföldre és rajta a tanyák széjjelszórva látszanak, mint megannyi kis faluk".

4 A külterület harmadik csoportjában sorolt szőlőskertek közvetlenül a falvak és városok környékén keletkeztek még a XVIII. században és sok helyen, mint Gyulán, Szarvason, Békéscsabán igen jelentős területet is foglaltak el. A szőlőskertekben eredetileg a munkák idejét kivéve még egy éjszakára sem lehetett megaludni, állandó lakóépületet emelni pedig éppen nem volt szabad. A múlt század első évtizedétől kezdve azonban az ott álló pajtákba először a kapások, napszámosok, majd a gazdák is kezdtek kihúzódni állandó lakásra. A kiköltözést a falvak és városok vezetősége ismételt tilalmakkal igyekeztek meggátolni, többé-kevésbé sikertelenül. A tilalmazás oka az, hogy a szőlők megdézsmálását nem lehet megakadályozni, a jószágok kárt tesznek a kertben, és a lopások szaporodnak, a telkes gazdák pedig a robot, katonaszállásolás és egyéb közterhek alól vonják ki magukat a szőlőbeli lakással. Igen jellemző az ilyenekre nézve Szarvas vezetősége által 1848 januárjában hozott határozat: „A szőllőben lakó némely lakosok vagy maguk folytonosan 4. Fényes Elek: Id. h. 18, 20—21 1.