Szabó Ferenc: Dologház Gyulán 1837-1846 (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 22. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

levonása után. 1842 tavaszán már 1220 forint gyűlt össze a bevételből, amit kamatra adott ki a megyei főpénztárnok. 67 (Már előbb vissza tud­ták fizetni a nemesi felkelési pénztárból és a katonai élelmezési pénz­ből kölcsönzött összeget.) A bruttó bevételnek csak kis része jutott a rab takácsoknak, akik a külső megrendelők részére szőtt zsákvászon rőfjei után kaptak némi részesedést. A bérbeszövés díja rőf önként 1/20-ad forint volt. 68 1842-ben például 369 rőf bérmunka után 16 fo­rint 48 krajcárt kapott a megye, s ebből a négy takácsnak csak 2 fo­rint 27 krajcárt fizettek ki. 69 1842-től kezdve a dologház pénzügyeit kü­lön kezelték és a megyei generális congregatiokon (közgyűléseken) minden alkalommal ismertették. Bármennyire is áldozatvállalásról beszéltek álszent módon a megye nemesei, alapjában véve igen jó jövedelemhez jutott a dologház révén a házipénztár, aránylag minimális befektetéssel. A rabok középkori szinten levő elhelyezésének és élelmezésének költségeit az intézmény bevételének kisebb része is bőven fedezte, a megye eredeti reményei tehát a legnagyobb mértékben teljesültek. 6. A dologház jelentősége Bár a gyulai „rabdolgoztató intézet" helyi és megyei viszonylatban a munka megszervezése és a munkaerő tömörítése szempontjából ki­emelkedő fejlettséget mutatott, lényegesebb hatása nem volt sem Gyu­la város ipari életére, sem pedig az ósdi céhszervezet bomlasztására. Azzal, hogy „némely gyulai lakosok" és mások is több ezer méter zsákvásznat a dologházzal szövettek meg és az uradalmak, a pesti ke­reskedők, a háziipar és a céhmesterek termékein túl, előszeretettel vá­sároltak nagyobb mennyiségben és olcsóbban a rabmunka eredmé­nyeiből, mégis csak ilyenféle eredményt kellene mutatnia az intézmény működésének. Semmi nyoma sincs azonban annak, hogy a megye ha­sonló iparágat űző takácscéhei 71 vagy egyes mesterek tiltakoztak vol­na a dologház versenye ellen. A fonás-szövés erőteljes háziipari ág lé­vén, ebben a paraszti jellegű mesterségben nem is próbálták meg a céhtagok monopoljoguk érvényesítését. A megyével szemben ezt kü­lönben sem tehették volna meg, a háziipar korlátok közé szorítása is megvalósíthatatlan követelés lett volna. Békés megye iparellátottsága a céhek marakodása ellenére is igen gyenge volt a múlt század első felében. Az indusztriális fejlődés helyi problémáiba' 2 a dologház cse­kély kapacitása miatt számottevően nem szólhatott bele. A szakem­67. BMKJ. 1842. 604. 68. BMKJ. 1842. 598. 69. BMKJ. 1842. 2896. 70. BMKJ. 1842. 598. 71. Scherer i. m. 25. 72. Az általános kérdésekre vonatkozólag a Hanzó Lajos kiváló tanulmányában (Az iparfejlődés néhány kérdése Békés megyében a XIX. században. Körös Népe. II. köt. Békéscsaba, 1957.) foglaltakra utalok.

Next

/
Thumbnails
Contents