Banner János: Márki Sándor emlékezete (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 21. Gyula, 1961)

sának, az okok felismerésének, amelyek szükségszerűvé tették azoknak a férfiaknak azt az elhatározását, hogy a mozgalmak élére állva, vállalják a következményeket mind életükben, mind a történelem — sokszor nagyon késő — ítéletében. De ehhez a történetírónak is vállalnia kellett kora, sőt az utána következő kor ítéletét is. És Márki Sándor egész életén át vállalata. A nagyváradi, pozsonyi, budapesti egyetemi hallgató, az aradi, majd budapesti tanár, a kolozsvári és végül szegedi egyetemi tanár, soha, senki kedvéért nem írt le olyan szót, olyan véleményt, amely tudományos meggyőződésével, felfogásával és lelkiismeretével ellenkezett volna. Ezért tudott új, merész utakon járni, a veszedelmesnek tartott kérdések tisztázásában, megoldásában is. Az igazságot kereste Dósa György és forradalma c. munkájában, amelyben a közel 400 éves mocsoktól tisztította meg a céljára — a nemesség előjogainak megszüntetésére egyenesen törő első népvex u-t. Nem az addigi közönséges néplázítót látta benne, hanem a társadalmi és politikai forradalom ösztönszerű vezérét, aki a népnek az államhatalomban és jogokban való részesedését akarta biztosítani. — Forradalomnak ismerni fel az ún. parasztlázadást, már magában is forradalmi tett volt, amely további 30 esztendő kutatásai után a Magyar Történeti Életrajzok Sorozatában, történetünk legfényesebb neveivel egy helyen örökítette meg Dósa György emlékét. Ez a cél vezette, amikor az 1697. évi tokaji hegyaljai parasztok felkeléséről írt s ugyancsak az igazságot kereste II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának megírásában. Nem csak azért, mert mindig ez vezette tollát, hanem azért is, mert maga a fejedelem figyelmeztet önéletírásában: „bárki légy, ne dicsérj, ha megírod tett dolgaim történetét." Ezt megszívlelve írja „Semmit sem ront le az események dicsőségén, ha részeseiben félistenek helyett emberekre ismerünk." „Azzal, hogy a színképelemzés következtében még a nap kilövelt fényét is elemeire bonthatjuk, ragyogásából, hevéből a nap mit sem veszít,... csak érthetőbb lesz." Ezzel a szemlélettel láthatott ebben a szabadságharcban oly tömegmozgalmat, amelyben a magyarországi társadalom minden rétege érdekelve volt, osztályra és nemzetiségre tekintet nélkül. Ezért élt Rákóczi emléke oly elevenen a nép tudatában. Messze látott, mikor Szegedinác Péró felkelésének történetében kora politikusaihoz megyénkre hivatkozva szól: „a múlt századbeli latifundiális rendszernek néhány nagy hibája öröklődött erre a mi, végefelé járó századunkra is s hogy mindig vannak Péró lázadásának részletei, amiből a tanulságot nem annyira a történetírónak, mint inkább a politikusnak kell levonnia." , Félreérthetetlen világos szavak. Olyan ember szavai, aki a kétegyházi latifundium egyik tiszti lakásában született s aki ennek a rendszernek kinövéseit, a jobbágyvilágot még közelről tapasztalt apja elbeszéléseiből ismerte. És ezt székfoglaló értekezésében abban a Tudományos Akadémiában hangoztatta, amely csak hatodik ajánlás után vá-