Banner János: Márki Sándor emlékezete (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 21. Gyula, 1961)

'vezető egyénisége, velünk együtt ünnepelve ragyogó tollú, ízes magyar nyelven író, költői lelkű historikusunkat, Kétegyháza szülöttét. A mi megyénk régi határai közt sem volt szegény ilyen nagy emberekben. Nem akarok én itt most hiánytalan seregszemlét tartani. Csak néhány olyan nevet akarok említeni, amelyeknek viselői a magyar történettudományt művelve nem csak a megyei, hanem a hazai, sőt az egyetemes történetírás terén is maradandót alkottak. Hadd említsem — a Márki Sándorral egyidőben élt, vagy éppen az előtte járók közül — a köröstarcsai születésű Szabó Károlyt, a gyulai születésű Karácsonyi Jánost, a békéscsabai születésű Zsilinszky Mihályt, a gyermekkorától Csabán élt és dolgozott Haan Lajost, a Békésen született Veress Endrét, hogy azokról ne is szóljak, akiknek érdemes munkássága sokkal kisebb körben hatott ugyan, de eredménytelennek valóban nem volt mondható. Ne essék itt szó a ma is dolgozókról. Márki Sándor 30 éves tanári jubileumán mondott beszédéből idézek egyetlen mondatot ezek elismerésére: „Koszorút és dicséretet elhunytak érdemelnek, élőké a munka, a küzdelem." Ezt a munkát, ezt a küzdelmet vallotta magáénak Márki Sándor, fiatal diák éveitől 72 éves korában bekövetkezett haláláig, de a jubileuma alkalmával tanítványaitól kapott virágokat koszorúba kötve édesapja Márki János és édesanyja Zay Julia sarkadi sírjára küldte, akinek hetedik gyermekeként 1853. április 27-én — II. Rákóczi Ferenc születése 177. évfordulóján — húsvét napján, Kétegyházán született. „Ahol bölcsőm ringott és ahol Sarkadon szüleim sírja van: ez is napfény a borult égből." Élete főműve: „II. Rákóczi Ferenc", bevezetésének címe: „Az öröklött magyar lélek". A.cím is elárulja, hogy messzenyúló családi hagyományok vezették a fejedelmet a szabadságért harcolóknak arra az útjára, amelyen „itthagyva a vagyont, keresve a nincsent" élete végéig, a számkivetettség keserves kegyelem kenyerén élve is járt. Márki Sándorban nemcsak a magyar, de a historikus lélek is öröklött volt. Édesanyjára emlékezve mondja: „Mesére, történetre ő tanított először. A mesében is megkerestette velem a valót s a történetben is éreztette velem a lelket. S akár mesét mondott, akár történetet, megcsókolt utána. Ennek a hevét érzem ma is, mindenkor, amikor történettel foglalkozom." Márki Sándor minden történeti munkájában kereste a valót, az igazságot, és mert megtalálta, érdekeire tekintet nélkül ki is mondta, ragaszkodott is hozzá. Ezért becsülték azok, akik a történelem alaptörvényének azt tartották, hogy az igazat merészen mondja meg, de ne merészeljen nem igazat mondani. írót és tudóst nem szokás, de nem is lehet statisztikai adatok alapján értékelni; de nem lehet széleskörű, nagyszabású és nagyhatású munkássága mellett szó nélkül elmenni, még e rövid emlékezés keretében sem.