Banner János: Márki Sándor emlékezete (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 21. Gyula, 1961)

Márki Sándor történeti, földrajzi, neveléstudományi, szépirodalmi, műfordítói munkái, fiatalkori versei, kiadatlan vagy csak jegyzetekben maradt kéziratai, széleskörű levelezése, szekrényeket tölthetnek meg. A különböző idegen nyelveken is megjelent címszerint nyilvántartott közleményei meghaladják az ezret. Ezekből száznál több az önállóan vagy önállóan is megjelent kisebb és több kötetre terjedő nagyobb szabású munka. Ezt a munkásságot diák korában kezdte; középiskolai, majd egyetemi tanárként folytatta oktató nevelő pályáján, de élete végéig valójában soha se szakadt el az iskolától. Tankönyvei elszakíthatatlan szálként fűzték ahhoz. Tankönyvei magyar, román és német nyelven is megjelentek — idegen anyanyelvű tanítványai fordításában. így az elemi iskolától az egyetemig elkísérték a különböző anyanyelvű tanulókat. Ez azt jelenti, hogy azon a kereken 12 000 tanítványon kívül, akiket egy év híján félszázad alat név szerint is nyilvántartott, legalább 200 000 embert mondhatott tanítványának, nem szólva azokról, akik az ország különböző részein tartott nyilvános előadásain hallgatták, a vidéki és fővárosi hírlapokban és folyóiratokban megjelent közleményeit olvasták. Mindezek azt bizoyítják, hogy a századforduló előtti és utáni negyedszázad legtermékenyebb történetírója, legnagyobb hatású tanára volt, aki még akkor is tanára maradt tanítványainak, amikor azok már maguk is a nevelésügy szolgálatában állottak. így lett a tanárok tanára. Bár széleskörű munkásságába a helyi — Békés, Bihar, Arad megyei — történeti munkáján kívül Mária királynétól, Mátyás királyon, Erzsébet királynén át Ferencz Józsefig sok törtéhetünkben, sőt a világtörténetében is nagy szerepet játszó jelentős ember is beletartozik, és nem vonakodott a történetírás és tanítás módszertani kérdéseitől .sem, nem kétséges, hogy legszívesebben azok felé fordult, akik a nép szabadságáért küzdve, leveretésük után a történetírástól nem kapták meg az elégtételt, az elfogulatlan megítélést, az őket megillető helyet. Tollát az igazság keresése vezette. Azé az igazságé, amelyet kutatni és hirdetni történetírói és történet tanári kötelességének tartott. Kevés történetírónk volt, aki olyan események mögött is meglátta az addig észrevenni meg sem kísérelt indító okot, amelyet az előtte dolgozók elhallgatni vagy ködbe burkolni igyekeztek, hogy tollúkkal a szűk osztályérdeket, sokszor idegen érdekeket szolgáljanak. Nem ilyen érdekeknek a szemelőtt tartásával írta meg azoknak az ún. parasztlázadásoknak, szabadságmozgalmaknak, felkeléseknek töriténetét, amelyek 1514-től 1849-ig egymást követték hazánk történetében. De szívesen foglalkozott a világtörténelem nagy kihatású forradalmaival is, keresve azoknak a» magyarországi mozgalmakra gyakorolt hatását. Vajon ellentétben állott-e ez szelíd természetével, csak ritkán tapasztalható nagy emberszeretetével? Éppen ellenkezően! Együtt érezve az elnyomottakkal, éppen ez utóbbi volt az alapja az eszmék megértésének, a szomorú valóság meglátá-