Orosz László: Pálffy Albert (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 20. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

körüli és utáni publicisztikája is, amikor a polgári haladás terén vár­ható előnyökért hajlandónak mutatkozott megbékülni a nemzeti füg­getlenség megcsorbításával. Az ő szemléletmódjuknak a hatása érződik a kiegyezés utáni gátlástalan politikai demagógia elítélésében is. Publicisztikai működésének csúcspontját Március Tizenötödike című lapjában megjelent cikkei jelentik. A lapot 1848. március 19-én indította meg, négy nappal a forradalom kezdete után, de — mint a cím kiválasztása is mutatja — máris biztos szemmel ítélve a forradalom jelentősége felől. Sem szerkesztői, sem po­litikai újságírói gyakorlata nem volt, hiszen a Pesti Hírlapnál csupán az újdonságok rovatát írta. Erőskezű szerkesztővé nem is vált, munka­társait szabadjára engedte, elvileg is helyesnek tartotta, ha a szer­kesztő tiszteli munkatársai véleményszabadságát. 39 A lap politikai irányvonala mégis határozott, egységes volt, mert a szerkesztőt és munkatársait harcos, bátor forradalmi szellem töltötte el. A lap címe kötelezte őket: a márciusi forradalomhoz s következetes továbbfejlesz­téséhez ragaszkodtak. A lap mottója ez volt: „Nem kell táblabíró politika." Programcikké­ben világosan leszögezte a szerkesztő, hogy a Március Tizenötödike az ifjúság pártjának lapja. Ezt írta: „...lapjaink nyílt orgánuma leend azon ifjú pártnak, melynek első felléptére a süker a kivívott sajtósza­badság... Nyílt orgánuma leszünk a tisztán radikal pártnak." A legtöbb munkatárs névtelenül közölte a cikkeit, egy darabig Pál­ffy is, így nem is tudjuk pontosan megállapítani, melyik cikket írta ő. A későbbi számokban Nagy Gedeon névvel szignálta vezércikkeit. 40 A lap cikkeinek s a cikkekből kirajzolódó politikai irányvonalának áttekintése külön tanulmányt igényelne, hiszen az egyes cikkek monda­nivalója csak a forradalom adott szakaszainak, napi problémáinak is­meretében érthető. Mégis megkíséreljük röviden ismertetni politikai arculatát, szerepét és betöltött feladatát. A Március Tizenötödike annak a pesti népnek a lapja volt, amely a forradalom legmegbízhatóbb tömegbázisát alkotta. Az életrajzi részben már említettem, hogy a korábbi lapokkal szemben újszerűvé tette ter­jesztési mója is: a vidéknek szóló előfizetés helyett a példányonkénti, városi árusítás. Méginkább újszerűvé tette azonban a hangja. Pálffy és munkatársai alaposan kihasználták a sajtószabadság által nyújtott le­letőséget az eddig tiltott szabad beszédre. Keményen és gúnyosan tá­madták a múlt ósdi maradványait (különösen a főmunkatárs, a fiatal Csernátony jeleskedett ebben), de valamennyi korabeli lapnál határo­zottabban adtak hangot a tehetetlen, megalkuvást kereső kormánnyal való elégedetlenségnek is. Mint fentebb láttuk, az élete végén vissza­emlékező Pálffy az ifjúság radikalizmusát részben komolytalannak 39. Gyulai Pál: Bírálatok. 136. 1. és Szvacsek—Vári id. m. 77. 1. 40. Vadnay Károly id. m. B. Szemle 1898. 94. k. 364. 1. és Dezsényi—Nemes: A magyar sajtó 250 éve. 1. k. 91. 1. * -

Next

/
Thumbnails
Contents