Csákabonyi Kálmán: Békés megyei boszorkányperek a XVIII. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 17. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

szándékkal ördögi mesterségre adván magát, isteni és emberi törvényeket megvetve, — Kovács István kegyetlen meggyilkolásának részesévé lett az által, hogy annak számára mercurium és úgynevezett csomorika fűből ördöngös módon fürdőt készített s így őt megfürösztötte, s ez által rövid időn az élők közül kitaszítván, megölte. Mivel pedig ezt hazai törvényeink szigorú büntetés terhe mellett tiltják, kéri vádlottat, mint gyilkost, mások elijesztő és elrettentő példájára a fejvesztéssel büntetni.* Az ügyész tehát nem mint nyilvánvaló boszorkányt vádolta s kívánta büntettetni Gréczinét. A vádlott személyesen jelen lévén, az ellene emelt vádat tagadta. Az ügyész ünnepétyes óvást tesz a vakmerő tagadás ellen, s miután az előmutatott bűnvizsgálati iratokból kitetszik az ő egyetértése, kéri őt törvény szerint megbüntettetni. A vád és védelem előterjesztése után a törvényszék a következő határozatot hozta: »Jollehet a vád alkalmával előterjesztett bizonyítékok alapján megérdemelné vádlott, hogy a felperes által kívánt büntetéssel sújtassák, mások elrettentő példájára: mindazonáltal a törvényszék a törvény szigorát irgalmassággal pótolva, de hogy mégis semmi esetre sem hagyassék büntetlenül: nyilvánosan leendő kemény megvesszőztetésre ítéljük — és kötelezzük őt, hogy a törvény szerinti életyáltságdíjat lefizesse — s addig, míg a végrehajtás megtörténik, rabláncon fogva tartani rendeltetik.* Ha összehasonlítjuk az előbbeni perek könyörtelen ítéleteit ezzel, szembetűnő az az enyheség, amit ebben a perben a bíróság tanúsított minden bizonnyal az érdekeltek nemessége, társadalmi állása miatt. Nem úgy egy másik esetnél, a Kis Erzsébet Sarkadi Jánosnénál, akit a bíróság: »mert Gáti Pestát bűbájos itallal, ördögi mesterséggel kényszerített arra, hogy őt szeresse — tekintetes törvényszék hóhér által való nyilvános megvesszőzésre s a vármegyéből száműzetésre ítélte, szigorúan meghagyván, hogy soha többé vissza ne térjen, ellenkező esetben feje vétetik, vagy megegettetik.« Német Mártonná gyulai lakos fia lólopásért a vármegye törvényszéke elé került s bűnösnek találtaván, 1720. Böjtmás hava 3-án tömlöcbe vettetett. A szegény asszony nagyon sajnálta a fiát. Ugyancsak törte a fejét, hogy mikép szabadíthatná ki öregségében egyedüli gyámolítóját. Kérésre fogta a doigot, de a vármegye urai igen keményszívűek voltak, nem hajlottak kérésére. Nagy bajában fűhöz-fához fordult segítségért, jó tanácsért, mígnem azt tanácsolták neki, hogy forduljon