Csákabonyi Kálmán: Békés megyei boszorkányperek a XVIII. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 17. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

és kideríthető nem volt: mindazonáltal a bűnvizsgálati iratokból merített némely adatok folytán gyanúsnak tartott vádlott köteles két eskü letétele által magát tisztázni, és az ilyenképen letett eskü által a bűnper és a büntetés alól felmentetik.* »A vádlott köszöni az Tekintetes Nemes Törvényszék kegyes és Istenes Deliberatióját.« A szeghalmi Koós Andrásné Török Mária, a gyulai özvegy Deák Ambrusné, a szertandrási Suppony András, »Harangönto« boszorkánypereire vonatkozó iratok a háborús események során 1944-ben veszendőbe mentek és azokat Oláh György boszorkánypereiből ismertetem. A kihallgatott sok tanú közül Nagy István előadja, hogy midőn egy alkalmatossággal Gyarmatról estve hazajővén az istállóban lefeküdt, Koósné képében — odamenvén rá ott meggyomrozá. »Mely cselekedetéért tanú kezét fejére tévén hittel is reá mond ennek utána is, hogy Koósné boszorkány s ő gyomrozta meg éjszakának idején. El is vittek karácsony tájában Tokajon túl is hordoztak.* Hogy Koósné kutya képében szeretett az emberekhez férkőzni, Jakab Mihály tanú is megerősíti. »Lattam világosan •— így szól, az istállóban feküdvén, hogy Koósné kertjének hágcsóján bement kutya képében és ment az istállónak ajtajába. A kutya elébb menvén, megállott, tanú pedig sietséggel kifutván, már akkor személy szerint Koósné volt, a nádfal mellett állván, kérdé tőle tanú: Hová lett a kutya? Koósné feleié: nem volt bizony itt semmi kutya. Melyre tanú monda: Ha nem volt, hát bizony te jöttél be a hágycsón, te bizony tiszta boszorkány vagy.* Pap Istvánné azt hallotta Koósnétól: »Ha ő fél, hogy baja lészen, mint Szombatiné, mind Kerekes Petiné, mind Fejesné félhetnek.* Mosik István : »Ennek előtte — így szólt : mintegy három esztendővel beteg lévén, hozzája ment Koósné és Kerekesné, sokat kényszerítették, hogy esküdjék hozzájuk, legyen boszorkány, ugyancsak nem leszen pokolban nagyobb jutalma, mint ez világi rossz cselekedetet megcselekszik, csak egy jutalma leszen a pokolban. De a tanú azt mondta, hogy nem lészen s nem esküszik ő, mert hiszi az Istent, hogy irgalmas, kegyelmes lészen nekie. Ugyancsak elvitték tanút véllek, hol Debrecenben, hol Törökországra kocsisnak, hat fekete ló mellé és onnan drága jószágokat angliákat hoztak, és a Kerekesné kamarájában rakták le. Amikor érkeztek tanúnak kocsisságáért hol egy tallért, hol egy aranyat adtak: de a tanútól pénze, melyet adtak neki, csak elveszett. Nappal aztán a tanú odament nézni s a pénzt keresni, a hová rakták a jószágot: de sem pénzét sem azon jószágban, amelyet hoztak semmit sem lelt. Mely cselekedetéért a tanú fejére teszi kezét, jöven-