Solymos Ede: Adatok a Fehér-Körös halászatához (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 14. Gyula, 1960)
valami. A Sajón az ágyhegyhálót, emelőhálót nevezik csempelynek 2 . A dobozi csömpöly azonban más szerszám. 3—4 m, vagy még hoszszabb rúd végébe két oldalról bevéstek egy-egy ágat, stáfot, vagy kávát, kb. másfél méter hosszúságúakat. Ezeket alul egy in tartotta össze. A kávákra erősítették a 2—3 m hosszú hegyes zsákot, melyen semmi súlyzás nem volt; »egyiknek hosszabb segge volt, mint a másiknak«. A káváktól kb. fél méterre a zsákra fonalat kötöttek, ennek vége halászat közben a halász ujján volt, érzőnek nevezték. Az érzőktől eltekintve, a szerszám azonos Herman által a Bodrogközből ismertetett bokorhálóvaP. Ugyanezt megtalálta Ecsedi a Tiszán 4 . Közli Szabó Kálmán is 5 A Duna alsó szakaszán is használatban van bokorszák néven (1. ábra). Csömpöllyel való halászathoz mindig több emberre volt szükség, ezért nagyhalászatnak számított, és csak a bérlő végezhette barátaival, vagy részes halászokkal. A csömpölyözés ősszel és tavasszal volt a legeredményesebb. Majd minden héten volt vele halászat. Két módszere volt: a bokrászás és a boronálás. Bokrászás: 3—4 ember kellett hozzá, egy kormányos, egy csömpölyös, egy vagy két szigonyos. A hajóval a bokrokhoz eveztek, négyesben az egyik szigonyos a hajó orrát a parthoz fogta, hármasban csak a kormányos tartotta a hajót úgy, hogy az orra a parthoz álljon, a farát pedig a bokorhoz húzta. A csömpölyös a hajó közepén állt, a csömpölyt a bokor alá tartotta szájjal, a szigonyos pedig valamikor halfogásra használt szigonnyal verte ki a bokorból a halat. A zavarást mindig a bokor külső szélén kezdték, nehogy a hal hirtelen ugorjon meg. Megtörtént az is, hogy egy hajóban három csömpölyös volt. Ilyenkor egy ember a hajó orrát tartotta a parthoz, ő volt a kifogó, egy volt a szigonyozó, egymás mellett a hajóval párhuzamosan két csömpölyös, ezek voltak a záró csömpölyök, a föcsömpöly pedig a hajó és a part között volt. Ezeken kívül egy ember kormányzott. így a hal minden irányban csömpölybe jutott. Az első háború után szigony helyett már csak közönséges rúddal verték a bokrokat. A csömpölyös az ujjára csavart érzőről észrevette, ha hal jutott a zsákba, ahogy megemelte, a zsák a kávákhoz és az inhoz simult, a hal nem ugorhatott ki. Ilyen bokiászással fogtak egyszer egy fogásban egy 46 kg-os és két 5 kg-os harcsát is. A másik módszer volt a boronálás, ehhez még több ember kellett. Annyi hajót kötöttek össze véggel, hogy a Köröst átérje. Minden hajóban volt 3—\ csömpöly, olyan sűrűn, hogy a csömpölyök összeérjenek. A hajókat két oldalról a partról kötéllel húzták lefelé, a víz folyásánál valamivel gyorsabban. Néhány ember pedig alulról szigonnyal szurkálta a bokrokat és tuskókat, ezzel a halakat felzavarták.
