Solymos Ede: Adatok a Fehér-Körös halászatához (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 14. Gyula, 1960)

bérli a vizeket, csongrádi halászokat hozat, akik már fejlett szerszámokkal dolgoznak. 1945-től szövetkezet halássza a Körösöket. Nem csak időben, de területileg is három részt figyelhetünk meg. 1. Folyó-Körös. 2. A faluban levő Holt-Körös. 3. Az uradalom vize. Számunkra legfontosabb az első terület, a Fehér^ Fekete-_és_Ket tős-Körös. Valamikor a vízjog azoké volt, akiknek földje a víz szélén feküdt. A tulajdonosok külön-külön adták bérbe, vagy maguk halászták. 1889-ben, mikor a gátakat építették, a község elvette a partot, ezzel a halászati jog is az ő tulajdonába ment át. így Doboz, Sarkad és Gyula lettek a vízbirtokosok. Egy adatunk szerint volt halászati társulat is, 1911—12-ben ettől bérelte az öreg Tar Kovács János a halászatot, aki családjával és barátaival végezte a nagyhalászatot, pókászatra pedig pénzért adott engedélyt. Utána Kármánszky István kocsmáros lett a bérlő, s maradt 1925-ig, haláláig. Mint kocsmáros, többet látott, hallott, mint a falubeliek, és meg is próbálkozott néhány új szerszámmal, ö is maga végezte a nagyhalászatot részes társakkal, pókászatra területi engedélyt adott pénzért. Emléke élénken él az öregek emlékezetében, s gyakran találkoztunk ilyen időmeghatározással, hogy: az még Kárnyászky előtt, vagy az ő idejében volt. Halála után a Fehér-Köröst Godán Ferenc dobozi főorvos vette ki, és részes halászokat tartott, azok bevitték hozzá a halat, ő osztotta el. Ugyanakkor a Fekete-Körösön egy Lévai nevű gyulai ember volt a bérlő. Sokat emlegetik őt is, hogy »hajoba nem ment volna semenynyiért, csak szélről halászott. A pókászatból kikapta a bérletet. Három horoggal fogott pár kila halat, eladta, három napig aludt. Mikor elfogyott a pénze, megint halászott, megint aludt.« Legjelentősebb cselekedete azonban az volt, hogy beperelte a sarkadi cukorgyárat, mert az a tél folyamán összegyűlt szennyvizet tavaszai a Körösbe eresztette. Ez a halakra ragadt, amitől elmenekültek, a hálók összeragadtak, tönkre mentek. Lévai ugyan kiegyezett a gyárral 4 q cukorban, de a következő árverésen megjelent Pick igazgató, és kijelentette: »Ne is árverezzenek, mert ű nem hagyja, többe nem kerül, mint amit ráfizetett, öt ne perelje be senki, azt csinál a vízzel, amit akar.« így a cukorgyáré lett a víz a román határtól a békési határig, s az is maradt a felszabadulásig. Néhány évig a gyár feles halászokat fogadott, de azok földművesek lévén, munkaidőben nem halásztak. Mikor halászat volt, a gyár küldött kocsit hordóval, az átvette a halat és az esti vonattal már szál-