Solymos Ede: Adatok a Fehér-Körös halászatához (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 14. Gyula, 1960)

ADATOK A FEHÉR-KÖRÖS HALÁSZATÁNAK FEJLŐDÉSÉHEZ Sólymos Ede Dolgozatunk az 1952. őszén Dobozon és környékén végzett gyűjtés anyagán alapszik. Az alábbiakban igyekszünk bemutatni, hogy milyen hatások érték, s azok hogyan alakították át az adott terület halászatának képét és a halászok életét az utóbbi 60—70 évben. Az itt leírt halászati módok és halászszerszámok egy része már csak az öregek emlékezetében él, s azokat már a ma dolgozó halászok sem ismerik, Jogi viszonyok fejlődése Doboz nagyközség Békés megye gyulai járásában, ősrégi magyar falu, hajdan nagy mocsaras tölgy erdő közepén feküdt és nevét a tölgymag tokjától kapta. Magyarország legrégibb telepített helyei közé tartozik. I. Istvántól II. Andrásig királyi sertéshizlaló hely, aztán különböző családok birtoka, majd a 16. században a koronára szállott, a 17. század elején a Veres családnak adományoztatott, a felszabadulás előtt pedig jórészt Wenckheim gróf birtoka volt. A község közelében folyik a Fekete- és Fehér-Körös, Szannazugnál egyesülve hivatalosan Fehér-, de közszájon Kettős-Körös néven folytatja útját. Egy holt Körös ág a faluban kanyarog, gyűjtésünk idején alig volt benne víz. A Körösöket a múlt század végén szabályozták, addig a falut rendszeresen járta az árvíz. Mint ilyen helyeken általában, Dobozon is a múltban mindenki halászott, hisz a kiöntésekben bőven volt hal. Idősebb adatközlőink között egyetlen hivatásos halászt sem találtunk, s akikről beszéltek, azoknak is csak mellékfoglalkozásuk volt a halászat. A dobozi halászat múltjában három korszakot tudtunk megkülönböztetni. Az első a múlt század végétől 1925-ig tart, egyes bérlők kisebb-nagyobb területeket béreltek, s aránylag egyszerű eszközökkel dolgoztak. A második korszak 1925-től 1945-ig, a sarkadi cukorgyár