Solymos Ede: Adatok a Fehér-Körös halászatához (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 14. Gyula, 1960)
a sok tuskón. A helybeli halászok pedig nevették, hogy azt ugyan többet nem fogják használni. Gyűjtésünk idején a szövetkezet egy nagyobb és egy kisebb kerítőhálót használt. Kishalászat Pókászat A dobozi halászoknak egyik legrégibb és ma is legkedveltebb szerszámja a pók. Nem egyéb ez, mint emelőháló. Herman mesterszótárában ez áll: »Pók — Körös-Tarcsa — 1. Ághegyháló. Kitűnően jellemző elnevezés, mert a két abroncs négy vége úgy viszonylik az általa kifeszített hálóhoz, mint a Linyphia- vagy Tegenaria pók lába a hálójához-" 6 . Megjegyzendő azonban, hogy nemcsak az emelőhálót, hanem általában a hálót is, amit másutt léhésnek neveznek, póknak mondják. A pók áll egy kb. 4x4 m-es hálóból, mely négy meghajlított kávára van akasztva. A kávák találkozásához van erősítve a nyél, melyet használat közben a parthoz szorítanak, és a hálót kötéllel emelgetik. A szerszámhoz a fonalat — egy hálóhoz kb. 60 dkg kell — boltban szerezték be, csak a háború alatt állították elő házilag, de ez még többe került, a fonalhoz viasz is kellett, viszálni is kellett. Ezt vagy maguk végezték viszálóval, térdükön sodorva a fonalat, vagy mással viszáltatták. Él ugyanis a faluban egy ember, aki »magakeszitette maskuran-« szokott pénzért viszálni. A hálót többnyire maguk kötik, bár van olyan halász is, aki nem szeret vele bajlódni, mert »sok görcsöt köll rajta kötni-«. Az mással kötteti meg. A kötéshez pókkötőtűt és deszkát használnak, ezek hasonlóak az országszerte használatos hálókötőtűhöz és bécéhez. Magát a kötést két szúrással, nyakkötéssel végzik. Adataink szerint ez az ősibb kötés mód, míg a necckötésnél mindig kimutatható a német céhes hatás. A községben, kivéve a tiszaiakat, csak egy halász ismeri a netzkötést, de ő is az első háború alatt dunai halászoktól tanulta. Csak az aprószemű hálóhoz használja, a nagyobbszemű könnyebben megy kétszúrással. A pókot általában egy sarkáról kezdik kötni, mindenki saját, jónak tartott módszere szerint. Az egyik egy szemmel kezdi, minden sor végén egy szemet szaporít, — ugyanabba a szembe kétszer szúr. A kívánt nagyságot elérve, sorvégenkint egy szemet fogyaszt. A másik ugyanígy köti, de minden harmadik sorba még 1—1 szemet imitt-amott beleszaporít, hogy «-elég bű legyen az üllepe«.
