Solymos Ede: Adatok a Fehér-Körös halászatához (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 14. Gyula, 1960)

Mint láttuk, kerítőhálójuk tulajdonképpen állóvízre való gyalom. Ezzel már tanyát csinálnak. Ha folyóvízen húznak, a zsákot a párákhoz akasztják, azt csak csendes vízen használhatják, mikor a hálót a folyással versest — versenyt — tudják húzni. Két-három ember a parton marad a hálóra kötött húzókötél végével. A többiek a ladikkal beeveznek. Azelőtt gúzsevezőt használtak, a mostani kisebb ladikokat azonban elől-hátul egy-egy karos evezővé

1 hajtják. Ha sebes a víz, mindjárt a part mellett, ha nem, akkor a túlsó oldalon kezdik a hálót kitenni. Az első ember csak evez, a második az inat és a léhést szórja, a harmadik evez is, de a párát is hányja. Visszaérve a partra, elkezdik húzni a hálót, ahol van hely hámmal, melynek végén zsinórra kötőt fagomb, matak van. Ha nincs helyük, csak fejik a kötelet. Mire mind a két apacs partot ér, a kör be is zárul. Kiszedéskor egy-egy ember a párát, egy-egy az inat húzza, egy-egy pedig az inat tapossa, letartja. Ha kevesen vannak, az inszedők a talpuk alatt húzzák a kötelet. Nincsennek meg a szokásos elnevezések — laptáros, kormányos, stb. —, kinek mi jut, azt csinálja. Jég alatt csak elvétve halásznak gyalommal a homokbányában, mert ott megfulladna a hal. Szálkai minden esztendőben biztatta az embereket, hogy legalább azon a kevés helyen halásszanak, ahol lehet, de nem volt kedvük hozzá. Ha mégis rászánták magukat, fejszével, melynek nyele hosszabb, mint a favágásra használtakénak, lékeket vágtak. A beadó lék lxl m, ettől két oldalra aztán előre vannak az apró lékek, húzó lékek. Háromszegletcsek, 40—50 cm hosszúak. Számuk és egymástól való távolságuk a tanya hosszától, illetve a rúd hosszúságától függ. Végezetül van a kiszedő lék, 4x1 m nagyságban (2. ábra). A hálót a beadó léken bedöntik, a húzókötelet 5 m hosszú rúddal viszik a jég alatt lékről-lékre, a rudat kétágú, görbe ágú és nyelű vasvillával továbbítják. A kötelet időnkint kiemelik a lékből és a hálót előre húzzák, de a kötél vége a jég alatt marad, a kihúzott rész hurkot képez. Ilyenkor jégpatkót szoktak a csizmatalpra kötni, de Dobozon csak Szálkai Mihálynak van. Ez is mutatja, hogy a jegeshalászatnak nincs nagy jelentősége. A jeges halászathoz, akárcsak a hígvízihez 4—6 ember szükséges. Kezdetben laftaló hálót is használtak, de tönkrement, s azóta újat nem készítettek, mert nem volt kifizető. A kerítőhalászat műszavai természetesen éppen úgy csongrádiak, mint az egész módszer, ahogy dolgoznak. Mikor Szalkaiék először kezdtek kerítőzni a Kettős-Körösön, a két Portörőt fogadták meg, akik azelőtt sosem halásztak. A háló szokás szerint külön részt kapott. Ezegyszer ugyancsak rászolgált a háló erre, mert alig ismertek rá, mikor kivették a vízből, úgy összeszakadt Ki