Marik Dénes: Gyula mezőgazdasági fejlődése (1945-1960) (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 12. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)
1. Tulajdoni- és birtokviszonyok a felszabadulás előtt
dult. Ez azért nevezhető egészségtelen fejlődési folyamatnak, mert a törpebirtokok tömeges növekedése, éppen a fejlődésképesebb, a modern mezőgazdasági technika bevezetésére alkalmasabb, árutermelésre képes 5—50 kat. holdas mezőgazdasági üzemek rovására történt. A felszabadulásig országosan az volt jellemző agrárfejlődésünkre, hogy a legnagyobb birtokkategóriák megmerevedtek, számuk, területük lényegesen alig változott, míg a legalacsonyabb birtokkategóriák száma az állandó birtokelaprózódás folytán erősen növekedett és ennek következtében a közbülső birtokkategóriák száma csökkent. így például egész Békés megyére vonatkoztatva, 1895-től 1930-ig a 0-—5 kat. holdas birtokkategóriák száma 137%-al növekedett. Hasonló volt a növekedés Gyulán is. Ez a jelenség a legfontosabb mutatója volt a mezőgazdasági lakosság növekvő elproletarizálódásának, minthogy az alföldi törpebirtok a felszabadulásig a reá jellemző egyoldalú és külterjes gazdálkodási viszonyok kőzött csak a legalacsonyabb színvonalú megélhetésre biztosított alapot. Még fokozottabb volt a mezőgazdasági lakosság elproletarizálódása azokon a helyeken, amiket nagy uradalmak zártak körül. Különös jelentősége volt ennek a helyzetnek a nagy uradalmak gyűrűjébe zárt olyan városban is, mint amilyen Gyula is volt. Ezekben a városokban a környező uradalmak és a szétaprózódott kisbirtokok hatása megnövelte a városi agrárproletáriátust. Megállapíthatjuk, hogy a felszabadulást megelőző időkben a városlakó agrárproletáriátus egészen sajátos magyar jelenség volt. A Horthy-korszak politikai vezetőrétegének végzetes vakságára jellemző, hogy a városlakó, nyomorgó, nyugtalan, állandó forrongásban lévő agrárproletáriátus társadalmi feszítőerejét nem ismerte fel. A felszabadulást követően ez a társadalmi feszítőerő nagyban segítette Gyula városa társadalmi és gazdasági fejlődését. A felszabadulás előtt, mint általában mindenütt, Gyula városában is az apró mezőgazdasági üzemek nagy száma erősen gátolta a mezőgazdaság fejlődését. Általánosan elismert agrárpolitikai tétel: »A kisárutermelő parasztságot az jellemzi, hogy gazdasági alapja mind a háztartási, mind a termelési szükséglet számára önellátó termelés volt és a piacon csak feleslegével jelentkezett. Ennek megfelelően kevésbé függött a piactól s ezen keresztül az ipai v tólésakereskedelemtől.« 2 Még inkább vonatkozik ez a megállapítás az egész kis törpeüzemek gazdaságára, melyek már kizárólag csak a saját fogyasztásukra termelnek és mint törpeparcella-gazdaságok teljesen életképtelenek és fejlődésképtelenek. Ezekre a törpeparcellák tulajdonosaira azonban már nem áll Lenin megállapítása: »A kis földműves a tőkés társadalomban — akár
