Dankó Imre – Korek József: Kötegyán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 11. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

lai és a békéscsabai múzeumot. Munkáiban a kutatás mai állása mellett tömören összefoglalóan adja a Körösök vidékének őstörténetét. A Körösöktől, kisebb vizektől erősen tagolt terület településekben gazdag s az eddigi eredmények igen szemléltetően mutatják, hogy a településre alkalmas vidék történetéből eddig ott vannak adataink, ahová a kutatás helyileg irányult. Vannak jobban és kevésbé jól átkutatott lelőhelyek, kisebb és nagyobb mértékben feltárt telepek és temetőrészletek, de még messze vagyunk attól, hogy akár egy község vonatkozásában is teljes képünk legyen az ott lefolyt élet főbb telepeiről. Részletekbe menő topográfiai kutatás és a jó irányt mutató, de még nagyobb társadalmi érdeklődés szükséges ahhoz, hogy többet tudjunk meg szűkebb környéknük régi történetéről. Az érdeklődés, a segíteni akarás, a község történetének megismerési vágyának eredménye, hogy Békés megye régészetileg eddig ismeretlen községéről, Kötegyánról adhatunk elsőízben adatokat. Elsőízben azért, mert a megkezdett munkát csak kezdetnek tartjuk és meggyőződésünk, hogy az egyelőre hézagos adatok a közeljövőben jelentősen bővülnek. Nem a tervszerű kutatás, hanem a mindennapi földmunka során az ásó és eke által kiforgatott régészeti leletek irányították rá a figyelmet Kötegyánra. A község nyugati részén, a Sarkad felé vezető földút mentén, közvetlenül a légi temető mellett jelölték ki a községi földbányát. A hely a Gyepes mellett húzódó kiemelkedő hát, amely az ért mindkét oldalról kiséri. Az 1950-ben megnyitott földkitermelés során mintegy 90x80 m nagyságú területen hordták ki a földet, épültek a házak és feltöltések s ^melléktermékeképpen az összegyűjtött ládányi régiség az iskola szertárába került. A lelőhely így megmentett anyaga szinte teljes keresztmetszetét adja a terület egykori lakottságának. Az anyag legnagyobbrészt bronzkori edényeket és cserepeket tartalmazott, de volt közte kelta kard hüvelytöredéke, szarmata edénytöredékek, avar nyílcsúcs és elég bőven XV. századi kerámia. A nagy érdeklődéssel kisért 1959-ben végzett kisméretű mentőásatás után nézzük meg közelebbről ezt a lelőhelyet, ahonnan közel 3000 év történetét felölelő tárgyi anyag került ki (1. kép). Elsőnek egy bronzkori csoport ütött tanyát a Gyepes ártól védett magaslatán. A vízben gazdag, a Körösökkel is összefüggő Gyepespart kiváló települési helyül kínálkozott. A környezet bőven ontotta a halat, a vadat, a termékeny talaj a parasztgazdaság lehetőségeit biztosította. Az összeköttetést a víziút jelentette, amely a legfőbb közlekedési út volt. A hát akkor még közel 1 m-rel volt alacsonyabb a mai felszínnél. Az első szelvény rajza (2. kép) mutatja, hogy a bronzkori megtelepülök tűzhelyeiket a sárgás agyagrétegre tapasztották. Ez volt akkor a