Dankó Imre – Korek József: Kötegyán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 11. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)
epizódja és a kötegyáni munkás-parasztmozgalom között is. 1904. április 21-én a nagyvárad—-szegedi vonat Kötegyánnál a nyílt pályán megállt. A vasutasok a szerelvényt otthagyva hazamentek, sorsára bízva a szerelvényt és az utasokat 1 ' 7 . Nyilvánvaló, hogy a vonatot otthagyó vasutasok kötegyániak voltak, illetőleg, hogy a nem kötegyániak az idevaló vasutasokhoz mentek. Ezenkívül több aratósztrájkról és sztrájkkísérletről is tudunk. A lakosság lélekszáma ezek ellenére ekkortájt volt a legnagyobb. Több adat összevetéséből megállapíthatjuk, hogy a lakosság száma az első világháborúig emelkedett, azután fogyni kezdett. Az 1910 körüli viszonylag magas lélekszámot — mert hiszen a növekedés, ahogy említettük is, nem volt kielégítő — a közel kétszázéves nagyobb törés nélküli időszak lassú fejlődése magyarázza. Ez a lassú fejlődés olyan létesítményekben is megnyilvánult, mint 1896-ban az ártézikút fúrása és kevéssel utána a község gyógyszertárral ellátott körorvosi székhellyé való kijelölése. A társadalmi ellentétek egyre nőttek és Kötegyán népe is társadalmi bajokkal terhelten lépett be a tőle teljesen idegen első világháborúba. A gazdaságok termelési rendjüket gyorsan átállították a haditermelésnek megfelelően. A folytonos behívások, a sok áldozat, amit a község a gazdasági megterhelésen felül halottakban, sebesültekben és eltűntekben (hadifoglyokban) hozott, egyre inkább nyomorba taszították a községet. Ezt a folyamatot nemhogy megállította volna, de még csak lassítani se tudta a hadifoglyok munkára való kiosztása. A nyomort is fokozták, a hangulatot pedig végképpen kiélezték a sorozatos rekvirálások. Az elégedetlenség 1918. elejére tetőfokára hágott és mind sűrűbben lehetett hallani politikai tartalommal is bíró közellátási jellegű ellenállásról, munkából való elmaradásról, sőt fosztogatásról is. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a kötegyáni nép is kitörő örömmel fogadta a béke hírét. A békében gazdasági, politikai követeléseinek is érvényt kívánt szerezni. Ezért erősödött mindjobban a községben a baloldali hangulat s ezért fogadta Kötegyán kitörő örömmel a Tanácsköztársaság kikiáltását. A Tanácsköztársaság rövid ideje alatt gyorsan valósította meg a község népe gazdasági, politikai, kulturális követeléseit s amikor a Tanácsköztársaság védelméről volt szó, tömegesen mentek a Vörös Hadsereg zászlai alá. A kötegyáni vörös katonák hamarosan kiszorultak falujukból. A hadvezetőség az itteni és környékbeli katonákat a tiszai és a felvidéki frontra rendelte. Sok kötegyáni vörös katona vett részt a Szolnok—Mezőtúr, illetőleg a Miskolc—Kassa körüli harcokban. Többen közülük még a Tanácsköztársaság bukása előtt hazatértek, mások pedig később, mikor már kevésbé tartottak az uralomrajutott reakciótól.
