Dankó Imre – Korek József: Kötegyán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 11. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)
félő nemesség kiiktatta a török elleni küzdelemből a jobbágyságot, maguk pedig nem voltak hajlandók áldozatot hozni a törökök ellen. A feudális anarchia hamarosan a tetőfokára hágott, a sokszorosan megosztott erejű nemzet tehetetlen volt a törökkel szemben. A védelem végső fokon a kisemmizett népre maradt. Általános volt, hogy a birtokosok a török elől elmenekültek. Kötegyánban is így történt, bár később, mint másutt, mert a hódoltság ide csak 1566 után ért el. Ekkor se állandó jelleggel, mert a környék határvidék, örökös harcok, csatározások színtere volt s itt a hadi élet követelményei, korabeli viszonyai voltak a mérvadók. Kötegyán a szomszédos falvakkal együtt mérhetetlenül sokat szenvedett a jövőmenő katonáktól, magysroktól, erdélyiektől, idegen segédcsapatoktól, törököktől egyaránt. Pedig éppen ezaz időszak volt az, amikor birtokosaitól megszabadulva fellélegezhetett volna kissé. A sok viszontagság ellenére is ennek a fellélegzésnek több jelét láthatjuk. A lakosság például nem széledt el, igyekezett megmaradni földjén és nyilván társadalmi célkitűzéseket is követve, hamaroasn egyhangúlag csatlakozott a reformációhoz. Már 1590-ben önálló református egyházáról van említés 28 . A fejlődést azonban nem engedték kibontakozni a hadi vállalkozások. A községet sorozatos zaklatások érték. Az egyik ilyen zaklatás, az 1586. évi, különösen nagy port vert fel; maga Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem tiltakozott miatta a szultánnál. Báthory ezt írta az esetről a szultánnak: »egy Szentbenedeki László nevű váradi szolgánkat, aki egy faluba, Kötegyánba, ahova senkitől sem tudván semmit félni, ment volt, az Erdőhegyi Vajda, az Gyulai Zinan bégh Vajdája reá menvén, az Szentbenedeki Lászlót másod magával, egy szolgájával ugyan ott levágta, lovait, szerszámait mind elvitte^ 29 . Természetes, hogy a török nemcsak a megölt Szentbenedeki Lászlót fosztotta ki ekkor, hanem a falut is. Mindezek dacára állt a község. Az 1570-es évektől ugyan lassú elvándorlás indult meg, de még 1664-ből és 1666-ból is ismerjük papjait, tehát még létezett 30 . De már az 1692. évi összeírás pusztának, elhagyott falunak mondja 31 . Ebből kiderül, hogy a falu 1666—1692 között pusztult el, azaz a felszabadító háborúk idején, amikor a délbihari síkság falvai sorra elpusztultak. Az elnéptelenedett, rombadőlt Kötegyán nem is népesült be újra. Mint majd a következőkben látni fogjuk, új helyen telepedtek meg visszaszállingózó lakosai. A régi falu helyét még az 1715—20. évi összeírások is pusztának mondják, illetőleg nem említik 32 . Kötegyánhoz hasonló sorsra jutott a szomszédos Barmod és Kötetárcsa is 33 . Mindkettő határa beolvadt Remete, a későbbi Köteremete,
