Nagy Gyula: Adatok Doboz gabonatermesztéséhez (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 7. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)

Ezután a megkelt tésztáról a melegítőkendut, a sütőkendőt ós a sütő­abroszt leveszik. A megkelt tészta a sütőteknő üres vége felé megnyúlik. A szitáló­kötőt elébük kötik. Kenyérvágó nagykéssel a tésztát annyifelé vágják, ahány kenyerező s cipót sütnek. Két kosár lisztből két kenyeret s egy cipót szakajtanak. Amikor az első darabot levágják, akkor cipózzák. Simára kidolgozzák a teknő lisztes végében. Néha mcglisztezik az alját. A hajtás előtt formázzák. Tenyérrel laposra nyomkodják. A kerek, lapos tésztát a teknő hosszában felhajtják. Először az egyik s azután a másik szélét. Ma'jdj a teknő hosszában összehajtogatják, így történik a hajtott, vagy a. fejesreszakított-kenyér szakítása. Legtöbben a ke­nyeret bevetéskor felvágják. Az ilyen kenyeret kerekre formázzák, de nem hajtogatják össze. Formázás után úgy teszik a kosárba, hogy az eldolgozott vége a kosár tetejére kerüljön. A hajtott kenyeret viszont úgy helyezik el, hogy a hajtás oldalt essen. Azután kissé meglisztezik és a iszakajtókendő sarkait ráhajtják. Az utolsó sarkát a felhajtás iránt hajtják. Erről tudják meg bevetéskor, hogy merről van a hajtás. Bevetéskor a hajtásnak a kemence­szája felől kell esni. így szakítják ki a kenyeret. Legutoljára a cipót sza­kítják. Ezt vagy cipőskosárba, vagy zománctálba szakítják. A kiszakított ke­nyereket egymás mellé teszik és sütőabrosszal letakarják. Amíg befülik a ke­mence, addig kel a kenyér. Ezalatt tovább fűtenek. A teknőt kanállal, vagy tcknokaparóval megkaparják. A kaparék tésztából vakarékpogáesát is csinálnak. A kaparok tésztára csöpp kis sósvizet öntenek, összeállítják és összegyúrják. Tenyérrel kerek-laposra formálják és összenyomkodják. Kés élével keresztbe bevagdalják. A kaparékot sokszor a mos­lékba dobják. A vakarékpogácsa elkészítése után mégegyszer megkaparják a teknőt. Kezükkel, vagy tollsöprűvcl tisztára söprik. A maradék lisztet a lisztes bodonba teszik. A sütőteknó't a kamraba viszik s a helyére teszik. Két-három sütés után a belsejét hidegvízzel megmossák. \ 5. Lángossüté§ A kenyér bevetése előtt sokan lángost sütnek. Sokan minden sütésker sütnek. Ilyenkor az a reggelijük. A lángost félig felfült kemencében sütik. Jó parázs mellett vizes cirokseprűvel kisöprik a kemence fenekét. A parazsat a kemence egyik oldalába kaparják. A szakítás előtt a kenyértésztából egy lángosnak kb fél­kilónyi darabot levágnak. A tészta elejéből vágnak. A sütőlapátot meglisztezik» Báteszik a Iángostésztát. Nyújtófával sütőlapát nagyságúra elnyújtják. Kcnőtollal lúdzsírral, vagy kacsazsírral, disznózsírral megkenik. Egy kicsit meg is sózzák. Ha tört borssal meghintik, akkor borsoslángosnak hívják. Kétrét összehajtják s el­igazítják. A sütőlapáton á lángos ekkor félhold formát mutat. Az ilyen vékonyra nyújtott s kétrét összehajtott lángost hajtott lángosnak hívják. Legtöbben vastagra

Next

/
Thumbnails
Contents