Nagy Gyula: Adatok Doboz gabonatermesztéséhez (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 7. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)

c) .Nyomtatás kocsival Dobozoln a nyomtatás végefele a kisemberek inkább kocsival nyomtattak. 1910-től akik nyomtattak, igencsak kocsival nyomtattak. A kocsival nyomtatás a következőképpen történt. Eleinte kerek, de később gyűrűalakú ágyást csináltak. Nagyobb ágyást raktak, mintha lóval nyomtattak volna. Itt is 2—3 ember ágyazott. Mindig a közepén kezdték az ágyazást. Egymás mellett haladva ágyaztak. Arra törekedtek, ihogy a kalászok az ágyás tetejére kerüljenek, összevették a kocsi elejét. Az oldalát is levették. A lovak istrángját körülcsavarták ronggyal. Voltak, akila a kocsi után akasztották a hátulsó saroglyát. Szalmát tettek bele s egy-két gyerek beleült. Ha két gyerek ült benne, akkor dolgot adtak a lovaknak. De így hamarabb kész lett a nyomtatás. Ha jól igyekeztek, 3 ágyást is kitudtak vetni egy nap ,alatt. A lóhajtó az alsövényen, aldeszkán ült. Körbe-körbe hajtottak. Időnként ellenkező irányban is járták az ágyást. Járatás után fordítottak. Először kifele fordítottak. Ketten-hárman egymás mellett haladva fordítottak. A fordítást is .le­járatták. Azután befele fordítottak. Rázva végezték. Lejáratás után szalmalchúzást végeztek. Félkörbe, karimára húzták le a szalmát. Utána rázassál fordítottak. Míg a kocsi az ágyást járta, azalatt a karimát átrázták. Majd rudasbagyűrték és a szalmakazalhoz vitték. Lejáratás után másodjára is húztak szalmát. A karimába hú­zott szalmát rudasbagyűrték és elvitték. Az ágyást körülsöpörték. Aztán vasgereb­lyével 'törekeltek. Vagy ráágyaztak, vagy a szemet garmadába tolták. A búza kocsival nyomtatása a következő munkafázisok végzésével történt: I. Ágyazás. II. Járatás. III. Fordítás. 1. Első .fordítás kifelé. 2. Második fordítás befelé, rázassál. IV. Szalmalehúzás. 1. Első szalmalehúzás. a) Szalmalehúzás félkörbe, karimára, b) Fordítás rázassál, c) Karimarázás, d) Rudasgyűrés, rudashordás. 2. Második szalmalehúzás. a) Szalmalehúzás félkörbe, karimára, d) Rudasgyűrés, rudashordás. V. Törekölés. VI. Ráágyazás, ívagy a szem összetolása garmadába. Az árpának sokkal könnyebb volt a nyomtatása. — Hogy egy nap mennyit tudtak elnyomtatni, az az erőtől függött. Két ló, két ember és egy gyerek munkája mellett egy ágyasba 3 vontatót raktak. Egy nap két ágyás ment ki. Komáromiék­nái 1903-ban 5 ló s 4 személy mellett naponta 2 ágyasba 12 vontatót nyomtattak el.

Next

/
Thumbnails
Contents