Szűcs Sándor: Békési históriák (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 6. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)

Csuba Ferenc, a fortélyos

(suba Ferenc, a fortélyos Hajdanában messzeföldön ismert személy volt Csuba Ferenc. Legkivált a tiszántúli tájakon, a Sárréten meg a Nagykunságban. Itt ma is akad olyan végső öregségét tanyázgató ember, aki felemlegeti, ha hallgatója kerül. Unalmában eszébe jutnak a nagyapáktól örökölt mendemondák. De aki csak a hivatalos paksamétának hisz, annak ilyet is tudok idézni. Túrkeve város 1801. évi jegyzőkönyvében fennmaradt egy körözvény, ez hitelesen tájékoztat arról, kiféle, miféle volt ez a híresség. Így szól ez írás: »Leirasa békési születésű Csuba Ferencnek, aki már tizenkét esztendeje, mióta a népet azzal hitegeti, hogy ő tótos iés a földbe rejtett kincseket meglátja. Harmincnégy éves, református, feleséges, gyermekes, barna, szikár termetű; hibás szemeivel csak sajdít, de jól nem lát. Ha gondolkozik, úgy beszél, annyival inkább, ha csalni akar. Azon rossz szemeit csodálatosan forgatja, nagyon tudja szóval, sőt énekléssel is tódítja a dolgot, azonban a magyar versek mondására természettel nagy hajlandósága van. Rendszerint szűrben, csizmában s gatyában szokott járni«. Sárrétudvari község egyik elsárgult levelű protokollumában is olvastam, hogy 1807-ben az ottani elöljáróság is kurrentáltatta: »Lakosainknak jó akarattal tudtokra adjuk, hogy helységünkben is megforduló s magát táltosnak, valamint sárkányokkal társalkodónak mondó Csuba Ferenc szavára ne hajtsanak, véle ne őgyelegjenek, szállásra bé ne fogadják, mert kinek miatta kára esik, magát okolja, senkin sem kereskedhet«. A kurrentáló levelet környékszerte körmölgették a nótáriusok, dobra is üttették a hírét. Ámde ha alkonytájban, vagy vásári alkalom végével valamelyik faluszéli házhoz benyitott Csuba Ferenc, illendőképpen, és azon rossz szemeit csodálatosan forgatván versek mondásába kezdett, akkor elfelejtődött a hivatalos óvás! Fodor Gergely biharnagybajomi nótárius is feljegyezte az 1800-as évek elején, hogy »Csuba eklézsia majorosa Gál Jánoshoz oda bemenvén, tejet kért tőle. Mit is a kemence padkája mellett elébe egy székre letévén, azon .hirtelenséggel a felét felvetette. így bekortyolgatva, ezen közben azt is mondotta, hogy míg a Szurdoki Porongot meg nem nézik, ő a fejét se tudja lehajtani. Éjszaka Diós Andrással meg az által ellenben lakó szomszéddal négyen kimentek és mutatta, itt van, itt ássanak, de akármint is, szólani nem kell. A gödörben már a földből előtetszék ^alamely edénynek kerek karimája. Félre az ásóval, azt mondja Diós András, kézzel bánjunk vele, — mire le is hajolt, de már akkor semmit se lelt. Másnap is jártak kinn több helyeken is, a Demjén Szállását is nézni. Gál Jánosnak