Szűcs Sándor: Békési históriák (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 6. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)
Szegénylegény-szánás
Szegénylegény-szán ás A múlt század közepe táján híres legény volt Fábián Pista. Biharban, Békésbein, a Kunságban ma is mesélgetnek róla az öregek. Akkor vette szárnyára a hír, amikor a kötéllel verbuváló vasas-németek besorozták katonának. Már ott a dclekción megmondta a jegyzőnek, hogy »akár be se írja a nevem, nótárius uram, kán- a tintáért, mert én a császár komiszkenyerén nem szolgálok, de még ha kalácsot süttetne, azon se, tíz-tizenkét esztendeig! Ha egy szál papirosból lennie a csizmám talpa, már pedig az elég vékony, azt se nyűném el katonáéknál !« Be is töltötte a szavát. Vivén az újoncokat, Szolnokig se értek velük, megszökött, öt-hat sorstársával bandába verődve, bevették magukat a Sárrét sűrű nádasai közé, meg a békési, kunsági széles határok mélyére, a tanyák, szállások világába. Betyáréletre adták a fejüket. Nem voltak ezek a bujdosó fiúk született zsiványok, gonosztevők .Ha csak elkerülhették, nem raboltak, nem bántottak senkit, vért nem eresztettek senkiből. Békességesebb módon igyekeztek magukat élelemmel meg egy kis költőpénzzel ellátni. Hallottam az öregektől, hogy egy koromsötét éjszakán bementek a Csorvási-pusztára.'Megzörgették az intéző ablakát: »Nyissa ki egy kicsit, volna egy pár szavunk !« Kiszólt az intéző, nem sejtvén kicsoda a késői látogató, csak a háta lett lúdbőrös egy kicsit. »Ki az, mi a baj?« Hallja a választ: »Mink volnánk! Nincsen semmi baj ! Azt akarnánk csak mondani, kasznár úr, hogy volnánk itt néhány szálán szegénylegények. Ügy fertályesztendőnként bejönnénk, osztán ha kapnánk két oldal szalonnát, hét nagy kenyeret, font sót, miegymást, bográcsravalót, akkor nem vallana kárt se a ménesben, se a gulyában, se semmiben !« Az öreg kasznár meggondolván a dolgot, hogy a pandúrok, zsandárok messzire laknak, a betyárok meg itt élnek a szomszédjában, a nádas rejtekén, békességgel szólt; »Hat, legények, ne mondjátok, hogy rossz ember vagyok... Megkapjátok a kívánt komenciot«. »Nahat akkor ehhez képpest meglátja kasznár uram. hogy mi se leszünk rosszabbak !« Létrejött az egyezség, eb aki megbánja! Nem is nyúltak Fábiánok semmihez, színüket se látták, csak mikor alkalmatos időben be-bejöttek a kialkudott furcsa komencióért. Hanem egy-egy szűrös barna legény némelykor elébe állt a dűlőn hol egyik, hol másik csősznek, kerülőnek: »Nein esett kendteknél valami kár?« így tartották a »postat«. Ha osztán
