Szűcs Sándor: Békési históriák (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 6. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)
Csuba Ferenc, a fortélyos
1817 körül halt meg. Különösen a pénzásatással sokakat rászedett. A szentesi bírót is, valami Kovács nevűt, rászedett. Ezzel elhitette, hogy az ő kis kertjében igen nagy summa pénz van elásva. Így-szedte rá: volt neki egy igen szép karmasin bőrbe kötött könyve, melynek címje igen szép aranyosan ki volt festve és a kezdőbetűk is mind szép aranyosak voltak. Melyből megtetszik, hogy másokkal volt cimboráskodásban, akik ilyent tudtak írni. — Ezzel a könyvvel elment a szentesi bíróhoz is és azt mondta, hogy ő a tündérek királynéját soká szolgálta és az néki hűséges szolgalatjáért ezt a könyvet ajándékozta, ïamclyben minden a világon levő, a földbe elrejtezett kincsek fel vágynak jegyezve és az is, hogy miképpen lehet felvenni. Ott volt. hogy csak űgy lehet felvenni, ha a bíró három hétig, úgy hogy senki észre ne vegye, minden éjjel { 11 órától 12-ig térden állva körül jár a megnevezett helyen és az olvasóról imádkozik, s mikor a három hét eltelik, akkor magának kell felásni a kincset és &nnak aki ezt megmondja, hogy hol van, el kell takarodni, mert a kincsen fekvő sárkány azt széjjel tépi. A bíró nyári munkás időt választ erre a dologra. Cselédjeit mindet cstve elidézte a mezőre s még feleségét is, és mindent megtett. .Eltelvén a három hét, mond Csuba: No uram! már nékem el kell mennem^ mert az úr a pénzt az éjjel felássa, engem pedig a sárkány széjjel tép, ha itten leszek. A bíró elveledéskor befogja a maga tulajdon kocsijába tulajdon két szép lovát. Megrakta a kocsit szalonnával, liszttel és más egyéb ilyenekkel. Csuba elmegy. A bíró pedig 11 órakor hozzá fog az ásáshoz, az olvasót a nyakába viselvén ássa,, ássa, egyszer talál egy faedényre — amely egy fél teknő volt, — megörült a kincsnek, hát lóganajjal volt tele, amit mind Csuba lopott V ólt oda három hétig való ott mulatósa alatt. Ennek a Csuhának a csalárdságai annyira mentek, hogy a vármegyének publikáltatni kellett ,hogy minden őrizkedjen tőle és akit megcsal, magának .tulajdonítsa kárát, ha nem vigyáz. Sokat kapott ő csalárdságért botot«. Persze a fortélyos Csuba bíró uram előtt a felsülés után is kivágta volna a rezet, mondván: »Bizonyosan elvétette kend a ceremóniát, osztán ehol-e, lóganévá vált a temérdek kincs!« S bíró uram alighanem ezt is elhitte volna, átkozván a csalárd táltos helyett saját magát. De került azért olyan ember is, aki verte a mellét, hogy na osztán őt be nem csapná ez a Csuba, ha még egyszer olyan híres lenne se! Ilyen ember volt Tisza is, a geszti földesúr. A karcagi Nagykun Múzeum könyvtárában van egy múltszázadi kéziratos könyv, ebből olvastam az esetét. Azt mondja ez az öreg írás: »A Tisza apja nagy spekuláns volt s a hetivásárba ki szokott járni, össze találkozott Fráterrel s azt mondja neki, szóbeszéd közt felhozódván a csalásáról híres Csuba, hogy bolond ember az, akit Csuba rászed. Fráter ellenkezőt állított, igen ügyes embernek mondván Csuhát. Fráter haza menvén, magához hivatja Csubát s száz forintot ígér neki, ha rászedi Tiszát. Másik hetivásárba Csuba felvisz egy zsák búzát, mintha cenzár volna. Tiszának szemébe »ötlik a búza s nyolc forintot ígér köbliért, Csuba mondván ,hogy van még a grófi udvarban vagy háromszáz köböl. Tisza jutányosnak tartván a vásárt, azokra is megalkuszik s ad kétszáz forint felpénzt Csuhának. Az elvitetés ter-
