Erdős Kamill: A Békés megyei cigányok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 3-4. Gyula, 1959)

ragok, melyek homlokegyenest ellenkeznek eddigi tudásukkal, (különösen, ha az adatközlő előző mondatában, ugyanannak az igének, ugyanabban a módjában és idejében más végződése volt). Pl.: a Tótkomlós községben élő Kherar-cigányok dialektusában, az igék múltidejií, egyes szám harmadik személyű »as< végződése — rapszodikusan — »a«-ra változik, — és ha ennek okát kérdezzük, így , felelnek : ;diát, lehet úgy is mondani«.) Akadnak meghökkentő dolgok is. A múlt nyáron Nyirmihálydibon járva, egy magát (Vihar-cigánynak mondó férfivel beszélgetésbe elegyedtem és meglepeté­semre a Bodoc törzsre jellemző kifejezésekkel kezdett beszélni. Törzsi származásá­nak valóságához ragaszkodott (szépen beszélte a Cerhftr dialektust is) — és el­mondta, hogy hosszú ideje él a Bodoc törzsbeliek között, hol ezt a dialektust is megtanulta. (Mindig figyelmeztetnem kellett ilyenformán: »niost az anyanyelveden beszélj «). A cigányok egyre több idegeneredetű szót kevernek nyelvükbe, — igen sok­szor szándékosan is. Nekik például a magyar: idegen nyelvi, s úgy gondolják, hogy mondataikba felhasználva, velük érdekesebbé és hatásosabbá teszik beszédüket. Kü­lönösen, mikor mondanivalójuk jelentőségteljességét akarják kihangsúlyozni, vagy mikor azt akarják, hogy kifejezéseik színesebben, érdekesebben hassanak, úgy — idegen szavakkal élnek. (Ezenkívül, az idegen szóhasználat bizonyos »előkclőségrc« is mutat — legalábbis így gondolják). Meg kell még azt is mondani, hogy saját dialektusát — minden cigány ,— a »legosibb«, > legtisztabb« és »leghelyesebbí£ cigány nyelvnek tartja, — és az összes többi cigánydialcktus, szerinte: *korcs«, »helytelen«. Példák Mielőtt — meseszöveg részleteket leírva — hozzáfognék a Nógrád megyei­kárpáti, a Budapest környéki-kárpáti és az oláh(v lax)-cigányok (KherRr törzsi) nyelvének bemutatásához, előzőleg szeretnék utalni a két cigány anyanyelvű fő­csoport (és ezeken belül néhány törzsi) lajta(-dialektus) jellemző eltérésére. Lexikon : Nógrád megyei kárpáti-cigány Balassagyarmat, (Bárányi Dezső) rokja miieuri pan'alo bloka kafidi coha Simijako V edra fel'asra mes&l'i Oláhfv lax)-cigány Cerhflr törzs, DudumeSt'e nemzetség, — Gyula (Nagy Lajos) (szoknya) (egér) (vödör) (ablak) (asztal)

Next

/
Thumbnails
Contents