Banner János: Régi kutatók – új feladatok. A gyulai múzeum kilencven éve (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 1. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)

(Alighanem a köröslatlányi határ büngösdi határában — soha nem kutatott temp­lom helyén került elő.) 128/1862. A mátra-verebélyi egyház régi harangja magyar felirattal, mely ïLoskay Antal« az »Idok tamija« tulajdonos szerkesztőjének felhívására az emlí­tett lap olvasó közönsége által a Nemzeti Múzeum számára 52 forintokért meg­vétetett. — - Jegyzet. Ezen adat hibás, mert a felhívás tőlem eredt és a pénzek legnagyobb részét Schwendtncr Mihály plébános nevenapja vendégeitől szereztem meg. Römer. Egyike a legpontosabb lelőhelyű daraboknak az a római kis ezüst érem. amelyet Öszőnyön leltek vadászat alkalmával, egy lelőtt nyúl alatt. De van itt szó fémerről (fémérem), esüggönyről (medaillonról), gugganó réz­halványról (guggoló aszték szobor), hintércmről (koronázáskor a nép közé szórt érem) holt aszaltról (múmiáról), tarittyóról (tárogató). Lehetne még folytatni, hiszen Tápai Szabó Gabriella gazdag gyűjtésének közölt töredéke is bőven ontaná az anyagot. De talán c helyett idézzünk Mogyoróssy .János gondosan készített évi jelen­téséből is néhányat. Tóth Ede úr Békésről egy VIII, században elefántcsontból gyártott lő­fegyver serpenyő felporzására használt lőportartót adományozott 39 , Sándor Mihály n.-zerindi lakos egy régi korban használt különös szerkezetű nyil részletét adta 40 . Kalmár Mihály uradalmi ügyész úr Sipekről egyebek közt egy 1877. év­ben homok és kőszén rétegen keresztül 38 öl mélységből felszínre jutott, agyag­ból faragott talpas csészét 41 . De talán mindezeknél érdekesebb a következő. Egyik jelentésében, osztályoz­va a szokott módon az évi szaporulatot, külön csoportokban számol be a régi tár­gyakról, régi érmekről, pénzekről, csonttárgyakról, őskori magyar ereklyékről, sajtóművekről s a kőtárgyak közt ezeket írja: 1. T. Kovács Károly orvos úr, az 1881. évi május hó 21-én, véletlenül kútbaesett Tornpichler Terézia hullájában orvosrendőri vizsgálat alkalmával talált hat darab epekövet adományozott 42 . — Talán mondanom sem kell, hogy ennél pontosabban meghatározott időt és lelőhelyet keresve-kereshetünk mind ebben, mind a többi jelentésben, mert ott legfeljebb — és ez se gyakori — nagy álta­lánosságokat találhatunk. Legyen elég erre egyanebből a jelentésből a régi tár­gyak csoportjából egyet idézni: 13 üelschleger Sámuel úr — kereskedelmi aeadé­FA G (1954) 189—19G. 39 . A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat Évkönyve, 'továbbiak­ban: Évk. 5 (1879) 177. 40. Uo. 41. Uo. 42. Uo. 9. (1883) 184. 43 . Uo. 183.

Next

/
Thumbnails
Contents