Hatalmasok viadala. Az Alföld szkíta kora (Gyulai katalógusok 10. Gyula, 2001)
Horváth Attila: Szabadszállás–Józan szkítakori temető
A lelőhelyre a község által igényelt középkori hitelesítő ásatás alkalmával hívták fel a figyelmet „gyűjtögető" múzeumbarátok. A bemutatott szerény leletek egyértelműen szkítakori lelőhelyet ígértek, s a jelen sorok szerzőjének 1961-ben megkezdett ásatása ezt igazolta is. A következő években részvételével az ásatást H. Tóth Elvira vezette, s 1964-ben a 199. sír feltárásával fejezte be. A lelőhely a községtől délre a fülöpszállási út keleti széléhez közel a Duna mostanra feltöltődött, csak gyepsávként felismerhető egykori mellékágának kanyarulatától északra fekszik. Mára az egykori tanya területet, a városi rangját visszanyert település lassan belterületébe olvasztja (1. kép). A temető teljesen feltárt, a temetőszéli biztonsági sávok egy szarmata kori szálláshely néhány objektumát tárták fel csupán. Ezek a temető sírleleteiben szinte semmi kárt nem okoztak. A sírokhoz tartozható településnek - jóllehet számos más korból származó leletet tártunk fel, vagy hitelesítettünk a lelőhely környékén és a város tágabb területén - nem sikerült nyomára lelnünk. Mint szkítakori temető- 1. kép. A Szabadszállás-józani temető inkben általában, itt is meg- elhelyezkedése a város déli részén oszlanak a temetkezések az ún. korhasztásos és hamvasztásos temetkezési mód között, az arányok azonban igencsak különbözőek lelőhelyenként. Szabadszálláson ez az arány a 3/5-2/5 megoszlást tükrözi. A temető ismert 199 sírjából hamvasztottnak vélhető mintegy 80 temetkezés. A hamvakat azonban korántsem oly gondossággal - sőt olykor egyáltalán nem is - gyűjtötték össze, mint azt például egyes középső bronzkori temetőkben tapasztalhattuk. E 80 sír zöme az ún. „szórthamvas" rítust követi. Ennél az égett emberi csontmaradványok a máglyán megolvadt ékszerekkel kerülnek a sírgödörbe, az étel-ital, stb. áldozatok agyagedényeivel körülvéve. Újabb feltárásokból tudjuk, hogy a nagyobb, szögletesedő gödrökön belül ácsolt sírládákat is építettek a hamvak és a leletek számára, ilyeneket azonban az adott talajviszonyok 97