Hatalmasok viadala. Az Alföld szkíta kora (Gyulai katalógusok 10. Gyula, 2001)

Kemenczei Tibor: Az Alföld szkíta kora

ÁLLATSTÍLUSÚ MŰVÉSZET Az állatstílusú művészet alapja, háttere a sztyeppéi nomád népeknek az állatoktól függő élete volt. A törzsek, nemzetségek eredetmondái az ősöket állatalakokban személyesítették meg. Ezeknek a mítoszoknak képpé, domborműve, szoborrá való formálása teremtette meg az állatstílust. Emlékei az egész eurázsiai sztyeppéi térségből, a kínai nagy faltól a Dunáig terjedő óriási területről ismertek. Több, más-más néphez, korhoz kötődő irányzata alakult ki, amelyek egyike a szkíta kultúrának volt része. Ennek klasszikus szakaszából származó alkotások mintakincsében belső-, közép-ázsiai, iráni és görög eredetű motívumok ötvöződtek össze. Egyik legkorábbi emléke a Kr. e. X. században emelt Arzsan kurgánból (Belső-Ázsia, Tuva) kiásott bronzlemez, amely köralakban összegömbölyödött párducot ábrázol. A sztyeppéi állatstílusú művészet első emlékei a Kárpát-medencében a preszkíta korból, a Kr. e. VIII. századból származnak. Ezek közé tartoznak a prügyi bronz kincsleletben lévő lófejet mintázó fokos alakú jogar, a biharugrai bronzkincs stilizált madárfejeket ábrázoló kantárszíj díszei (lásd előbb 3. kép). A korai szkíta állatábrázolásokra a határozott vonalakkal határolt nagy felületek, a kevés részlet feltüntetése, a megmintázott állatalak lényegi vonásainak a kiemelése jellemező. Ezek a vonások összességükben a fa vagy csontfaragás technikai sajátosságaira jellemzők. A görög ötvösművészet stílusjegyeként az ábrázolás felületén más állat részének megmintázása is részévé vált a szkíta művészetnek. A sokfajta tárgyat - fegyvereket, edényeket, ékszereket díszítő jellegzetes motívumok különböző állatok, így szarvasok, lovak, kosok, párducok, oroszlánok, sasok, griffek, állatküzdelmi jelenetek voltak. Az Alföldön a szkíta állatstílusú ötvösmunkák legszebb emlékei két, aranylemezből domborított, szarvas alakú ötvösmunka. A Mezőkereszteshez tartozó Zöldhalompusztán 1928-ban bukkantak az aranyszarvasból, oroszlánfigurákkal díszített aranyláncból, 136 félgömbalakú arany pitykéből és egy arany csüngőből álló sírleletre. A régészeti feltárás során azt állapították meg, hogy ezek a tárgyak halomsírban, hamvakkal együtt feküdtek (lásd előbb 9. kép 2.). Tápiószentmárton határában, egy 1923-ban végzett ásatás során halomsírból, hamvakkal együtt került a napvilágra a másik arany- szarvas (lásd előbb 9. kép 1.). A két szarvas figura párjai a sztyeppe vidéki szkíta fejedelmi kurgánok leletei között fordulnak elő. A szkíta vezető réteg megrendelésére a Feketetenger melléki görög gyarmatvárosok ötvösműhelyei alkották meg ezeket. Rendeltetésük pajzsdísz volt, hordozóik hatalmát, vezetői voltát mutatták. Az alföldi aranyszarvasok korát a kutatók régebben a Kr. e. V-IV. századra adták meg. Mivel a Kubán folyó síkságán, Kelermesznél kiásott hasonló stílusú szkíta leletek a Kr. e. VII. század közepéről, harmadik negyedéből származnak, az alföldi darabok sem lehetnek sokkal fiatalabb időszak emlékei, azaz a VI. századnál későbben nem kerülhettek a föld alá. A két remekművű ötvös alkotás megkapó szépségével nem csak a sztyeppe világának művészetét, hanem annak szellemiségét is tükrözi. A talajtól elrugaszkodó, lábait maga alá húzó, vágtató, szinte repülő szarvast az eurázsiai sztyeppe nomád művészei ugyanúgy örökítették meg ábrázolásaikban, mint azt a tápiószentmártoni szarvas alakja 25