A gepidák. Kora középkori germán királyság az Alföldön (Gyulai katalógusok 7. Gyula, 1999)

B. Tóth Ágnes: „Gothiskandza”-tól a Tisza vidékig. A gepidák eredete, vándorlása, korai régészeti emlékanyaga

Ha visszatérünk ahhoz a feltevéshez, mely szerint a gepidák a III. század utolsó évtizedeiben a Kárpát-medence északkeleti csücskében éltek, joggal várnánk el a régészektől, hogy az erre a népre jellemző leletanyagot itt megtalálják, körvonalazzák. Hiszen azt a kultúrkört, ahonnan jöttek, jól ismerjük: a Wielbark-kultúra késői (Cecele) fázisa, illetve az ezzel térben és időben érintkező korai Csernyahovi-kultúra (lásd lentebb) jöhet csak számításba (2. kép). Mivel a régészeti közfelfogás szerint a bevándorlók első nemzedéke rendszerint igen nehezen „megragadható" a kutatás számára, legkésőbb a IV. század elejétől lenne várható a fenti jellegű leletanyag, ez azonban mindmáig nem ismert; hiányzik ezen a területen a IV. század első harmadára keltezhető, északkeleti irányból frissen érkezett germán nép emlékanyaga. Összehasonlításképpen itt kell megemlítenem, hogy ugyanezen a területen viszont igen jól ismerjük a forrásokban is ide lokalizált viktoval és asding vandálok III. századi, Przeworsk-jellegű emlékanyagát. Elméletben felvethetjük, hogy a gepidák egy kis előőrse a III. század vége felé beköltözött a fent hivatkozott vandálok mellé, talán az ő fennhatóságuk alá. Ebben az esetben ez a gepida csapat nem lehetett túl erős, hiszen önálló politikát nem folytatott, mivel a IV században önállóan hadjáratot nem vezetett sem a Római Birodalom, sem más Kárpát-medencében élő nép ellen. Csak így magyarázható ugyanis, hogy hiányoznak a korszak római forrásaiból, amelyek beszámolnak a barbároknak mind a Birodalom, mind a limes előterében egymás ellen folytatott hadjáratairól.

77 Egy ilyen kisebb létszámú, alávetett nép kulturálisan hamar hasonulhatott az őt befogadóhoz, tehát nem várható, hogy önálló régészeti kultúrával rendelkezzen. - A lengyel régészeti kutatás legújabb eredményei alapján azonban többen is azt feltételezik, hogy a gepidák nagyobb része egészen a IV-V század fordulójáig eredeti lakhelyén, a Visztula alsó folyásától keletre lévő területen maradhatott; erről a vidékről a legkorábbi csekély mértékű kivándorlás a III. század végén igazolható. K. Godlowski szerint Fastida gepidái a vereség után visszatértek a Kárpátoktól északra lévő hazájukba. V. Bierbrauer véleménye szerint is valószínűtlen, hogy 291-ben az egész törzs elvándorolt volna eredeti hazájából, a Visztula alsó folyásától keletre talált régészeti emlékanyag ugyanis a IV század végéig folyamatos.

18 A IV század elején az Alföld jelentős részét benépesítő szarmaták körül római segítséggel megépül a Csörsz-árok.

19 Ez a hatalmas sánc-árok rendszer a szarmaták határait a kívül rekedt germán támadók ellen védte; Bóna István a gótok és vandálok mellett ezek közé sorolja a gepidákat is, akik szerinte a IV század középső harmadában előrenyomultak a Kraszna és az Ér folyók völgyében és a Körösökön át elérték a Marost. Az általa bizonyítékként felsorakoztatott számos lelet nagyobb része, sajnos, ma még publikálatlan; így a nagy területre kiterjedő, egységes gepida települési tömb megléte még további bizonyításra szorul.

20 A IV század középső harmadában egymást érik a Kárpát-medence keleti felében élő népek háborúi. 332-ben a tervingek Erdélyből megtámadják a szarmatákat, s ennék következményeként a rómaiakkal is háborúba keverednek. Ugyanebben az évtizedben a tervingek Geberich királyukkal legyőzik és elűzik a korábban a Körösök és a Maros vidékén élő, Visumar vezette asding vandálokat is. Ezekben a forrásokban nem esik szó a gepidákról. A történeti adatok

21 mellett a régészeti források is igazolják ezt a felfokozódott népmozgást az Alföldön. Olyan új típusú, elsősorban temetőkből származó, a IV sz. utolsó évtizedeire keltezhető leletanyagot tártak fel a régészek, 18