A gepidák. Kora középkori germán királyság az Alföldön (Gyulai katalógusok 7. Gyula, 1999)

Gallina Zsolt: A gepidák hitvilága

mondákat.

8 A germán vallásra vonatkozó későbbi, saját, összefüggő írásos emlék a két Eddának nevezett kézirat, valamint az izlandi családregények, a sagák. A régebbi forrás az ún. Codex Regiusban ránk maradt verses Edda, a későbbi a Snorri Sturluson által írt XII. századi ún. prózai Edda. E művek az északi germán mitológiát és hősköltészetet őrizték meg számunkra. Ezek szerint az északi germánok istenei az Az (aesir) és a Ván (vanir) csoportokra oszlottak. A tekintélyesebb Azok jelentősebb istenei a főisten Odin, valamint fia Thor és a hadisten Tyr voltak. Odin (délen Wotan/Wodan) a varázslás istene, a halottak vezetője, emellett a szent tudomány és mágia istene, a rúnák megalkotója, az Azok atyja volt. Azonban nem ő volt a világ teremtője és így nem is öröktől fogva létező istenség, valójában teremtmény. Az istenek második generációjához tartozott. Kíséretéhez tartoztak a Valkürök, akik a halott harcos szellemét vitték a túlvilágra, a Valhallába. Thor (a kontinensen Donar) a mennydörgés és az eső istene, sokszor azonosították Hercules személyiségével. Kezében viselte a mennydörgést jelképező kalapácsot (mjölnir).

4 A vánok főbb istenei Freyr és Freyja voltak. Ők voltak a bőség és a termékenység istenei. Az istenek közé tartozott emellett a sok arcú és kétes hírű, a kereszténység ördög-képzetéhez közelálló Löki. Gyermekei voltak a sötét oldalt képviselő, a világ végét okozó Fenris/Fenrir farkas, Midgard kígyó és Hel, az alvilág úrnője. A két Eddában több történetet ismerünk a világ és az ember keletkezéséről és a világ végéről. E világvége-mítosz (ragnarök) már a keresztény hit kozmogóniájának hatására alakulhatott ki. Az istenek mellett hősmondákat is ismertek. A mítosz és kultusz egyes mozzanatait e művek őrizték meg számunkra.

10 Az összehasonlító vallástörténet is értelmezte a pogány germán hitvilágot.

11 E vallás általános jellemzője a henoteista többistenhit volt. Isteneik eredendően természetistenek voltak, amelyek számos formát (emberek, állatok, fák, élettelen természet megnyilvánulásai) öltöttek. Szemléletesen írt róluk Tacitus: „...istenek nevével nevezik azt a titokzatosságot, amelyet csak áhítatban látnak."

12 Világképüket az életfával (Yggdrasil) összekötött háromszintes világ és a ciklikus világszemlélet jellemezte. A fent említett főbb istenek mellett számos lokális isten létezett a germán törzseknél. A külvilágot vízi, hegyi, földben lakozó, főleg állatalakban megjelenő szellemekkel népesítették be. Ennek megfelelően számos áldozatot mutattak be forrásoknál, hegyeken és mocsarakban. Emellett gyakorolták az emberáldozat szokását is. A kultikus szertartásokat papok vezették, akiknek jelenléte, mint fentebb láttuk, már a római időktől bizonyítható. A férfiak mellett nők is részt vettek a szertartásokban. Vallásuk igen összetett és bonyolult lehetett, amit az erőteljes absztrakcióra való hajlamosság is alátámaszt.

13 Számos hiedelmük gyökeredzett azonban a még ősibb animizmusban (lélektisztelet) és a totemizmusban. A totemizmus archaikus formája volt egy meghatározott totemállatban való hit. Ebből származott az őstotem, a törzs-nemzetség-család őse. A germán törzsek egy része vissza tudta vezetni a nevét egy bizonyos állat nevére. A totemállatok képzőművészetben való ábrázolása folytán azonban fokozatosan elvesztette eredeti jelentését és az eredetileg ősként tisztelt állatokból csak a mítoszok állatai maradtak. A totemállatok több esetben az istenek attribútumai voltak.

14 A gepidák szintén ezt az ősi germán vallást követhették. Pogány vallásukról azonban kevés írott forrás emlékezett meg. A hunok elől Galliába menekült gepida nép94