A gepidák. Kora középkori germán királyság az Alföldön (Gyulai katalógusok 7. Gyula, 1999)

Gallina Zsolt: A gepidák hitvilága

A POGÁNY VALLÁS A germánok ősi vallásáról írott források is megemlékeztek. Részletesebb híradások ismertek az antik auktorok műveiből. Plutarkhosz, Strabón, Julius Caesar, Tacitus, Ammianus Marcellinus, Jordanes és más szerzők tértek ki írásaikban a germánok hitvilágára. A germánok ősi vallási rítusairól ennek ellenére nagyon keveset tudunk. A legtöbb és legjellemzőbb adat Tacitus Germániájában található. Szerinte régi énekeikben a földszülte istent, Tuistot ünneplik, és Herculest emlegették a hadba vonulás előtt. Egyéb énekeikkel a harci bátorságot tüzelték fel, és az ének hangzásából jósoltak a csata kimenetelére. Papjaik is voltak, akiknek egyedül állt jogában megfenyíteni a férfiakat. A harcosokat a szent ligetekből előhozott és csatába vitt istenképmásokkal is lelkesítették. Előszeretettel vették figyelembe az előjeleket. Külön gyakorlata volt a jóslatkérésnek. Fára vésett jelekből (rúnákból), madarak hangjából és röptéből, illetve szent kocsi elé fogott fehér ló hangjából tudakolták meg a jövőt. A foglyokat párviadalra kényszeríttették, ami az eljövendő csata kimenetelét döntötte el. Állatáldozatokat mutattak be, de emellett ismerték és gyakorolták az emberáldozatot is. A naharnavalok ismerték az isteni ikerpárt

1 és szent berkeikben női ruhát viselő pap viselt szolgálatot. Plutarkhosz szerint a germán asszonyok jósolni tudtak a patak hangjából. Julius Caesar arról írt, hogy a csillagok állásából és a hold fázisából megjósolták a csaták kimenetelét.

2 A szervezett vallási életről is igen keveset tudunk. Julius Caesar szerint a germánoknak nem volt a kelta druidák szervezetéhez hasonló papi rendjük.

3 Tacitus azonban már a papság nagy befolyásáról számolt be. Kultikus helyeik szent ligetek voltak, ahol áldozati oltárok álltak. Itt ember- és állatáldozatot egyaránt bemutattak. A kereszténység felvétele előtt a varázslás különböző formáit űzték. E korból a rúnákkal kapcsolatba hozható ráolvasásokat ismerünk. Az ünnepeken rituális együttivás volt szokásos. A kultuszban nagy szerepe volt a titkos férfitársaságoknak.

4 A konkrét pogány szertartásokról Tacitus tudósított: „...isten...képmásait és a szent ligetekből előhozott bizonyos ábrázolásokat magukkal viszik a csatába...leginkább Mercuriust tisztelik: bizonyos napokon emberáldozatot mutatnak be neki vallási törvényük szerint. Herculest és Marsot kijelölt állatokkal engesztelik...ligeteket és berkeket tisztelnek, mint szent helyeket...Az előjeleket és a jóslatokat a legnagyobb mértékben figyelemre méltatják..."

5 Tacitus a germánok főisteneinek Mercuriust, Herculest és Marsot tartotta, vagyis saját népe isteneivel próbálta azonosítani a számára ismeretlen panteont.

6 A kora császárkori germánok számos hősi éneket, mondát ismertek. Ezekről az énekekről írt Tacitus: „Régi énekeikben - ez náluk az emlékezésnek és az évkönyveknek egyetlen fajtája, - Tuistót, a földszülte istent ünneplik...Azt beszélik, járt náluk Hercules is, és őt, a legelső hőst éneklik, mikor harcba vonulnak. Vannak olyan énekeik is, melyeknek megszólaltatásával, az úgynevezett barditus-szal feltüzelik a harci bátorságot, és az eljövendő csata szerencséjét az ének hangzásából jósolják meg."

7 A másik fontos forrásnak tekinthetjük az északi germánok későbbi feljegyzéseit. Ők a kereszténység felvétele után írásban rögzítették a régi mítoszokat és hős93