A gepidák. Kora középkori germán királyság az Alföldön (Gyulai katalógusok 7. Gyula, 1999)

Nagy Margit: A gepida királyság (454–567)

A hun törzsek európai megjelenése, a hódító terjeszkedéssel szembeni védekezés a nyugat felé menekülő germán népeknél meggyorsította az önálló királyságok kialakulását. Feltehetően magában a hun birodalomban is formálódhattak a népi önállósulási törekvések, éppen az Attila által támogatott vazallus királyok vezetésével. Attila váratlan halála után fiai, Ellák, Dengizik és írnák közt háborúság tört ki. A hatalom és az alávetett népek elosztásán nem tudtak megegyezni, amit azonban a germánok már nem néztek tétlenül. A gepida törzsek lázadtak fel elsőként Ardarik király vezetésével, s hozzájuk csatlakoztak a szkírek, szvébek és rúgiak is. A pannóniai Nedao folyónál (valószínűleg a Száva egyik mellékfolyója) lezajlott csatában a hun királyfiak vereséget szenvedtek, és a hunokhoz hű népcsoportokkal együtt a Kárpát-medence délkeleti peremére szorultak vissza. A hun szomszédságba került aldunai keleti gótok északnyugat felé terjeszkedtek, és az egykori Pannóniát szállták meg. Letelepedésüket utólag Marcianus császár is elismerte, bizonyára azért, hogy a hunok központi szállásterületeit elfoglaló gepidák hatalmának megnövekedését a gót szomszédság ellensúlyozza. A keleti gótok csakhamar összeütközésbe kerültek a kisebb törzsekkel, a szvébekkel és a szkírekkel, akik a Duna-Tisza tájékán élő többi néppel, a gepidákkal, szarmatákkal és a rúgiakkal szövetséget kötve, együttesen próbálták a gótok hatalmi törekvéseit meggátolni. A szövetség azonban nem tudott felülkerekedni; a gótok továbbra is zavartalanul folytatták rabló hadjárataikat. A gepida királyság, mely a hunok kiűzése után a Kárpát-medence keleti felét birtokolta, a császár szövetségesének számított, és a béke fejében évjáradékot kapott (1. kép). Az Attila-fiak ellen lázadó nagy király, Ardarik halála után - valószínűleg a királyi család hun ága miatt - a hatalom megoszlott. Geismuth, aki Attila egyik fia és ugyanakkor Ardarik unokája vagy unokaöccse volt, az erdélyi és a Tisza vidéki területeket tartotta meg, míg Ardarik fia, Thrafstila a keleti gótok balkáni hadműveletei közben a katonai felügyelet nélkül maradt római városban, Sirmiumban rendezte be udvarát. 488-ban, amikor a keleti gótok a moesiai Duna-partról Nagy Theodorik (475-526) vezetésével a Dráva-Száva közén Itália felé vonultak, Thrafstila király seregeibe ütköztek. A kiéhezett és fáradt gót sereget, mely ráadásul egy veszélyes, szűk folyómeder mellé szorult be, Theodorik csak személyes példaadásával tudta harcra buzdítani. Végül a gótok a sirmiumi udvarban tartózkodó gepida királyfinak, Mundónak (Geismuth fia) és fegyvereseinek átállásával küzdöttek végig magukat a gepidák által megszállt területen. A Balkán-félsziget és az Itália felé vezető utak központjában fekvő, fegyvergyárral és pénzverdével rendelkező gazdag római városnak Sirmiumnak a megszállása a továbbiakban a Kárpát-medencében letelepült barbár népeknek elsőrangú célja lett. A sirmiumi gepida királyságot először Nagy Theodorik számolta fel. 504-ben Thrafstila fiát, Thrasarikot a gótok kiűzték sirmiumi székhelyéről, mire az a keleti gepida területeken uralkodó királyhoz, Gunderithhez menekült. A gepidák egy időre 31