Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai katalógusok 6. Gyula, 1998)

Istvánovits Eszter: Szarmaták a Kárpát-medencében

A szomszédos népek igen gyorsan kapcsolatba kerültek egymással, sőt összeolvadásuk megkezdődött. E kapcsolatokra utal a Hortobágy-Porosháton feltárt nagy halmos temető 11/11. sírjában elhantolt harcos, aki mind mellékletei, mind a temetkezés fölé épített kurgán mérete alapján kiemelkedő katonai vezető lehetett. Germán típusú pajzsát talán katonai megállapodás keretében kaphatta a germánoktól ahhoz hasonlóan, ahogyan Geszteréden eltemetett kortársa, akit a rómaiaktól kapott fegyverzetével hantoltak el. A Przeworsk kultúra vandál jelenlétre utaló temetkezései ezektől egészen eltérőek: hamvasztásos, fegyveres sírok. A két nép - vandálok és szarmaták - összeolvadása igen gyorsan megkezdődött. A Przeworsk kultúra leletei „eltűnnek", a szarmata temetkezésekben idegen hatások jelennek meg (pl. fésű sírba helyezése - lásd Tiszavasvári).

53 Ugyanez a folyamat már a korábbi időszaktól jól nyomon követhető a kvád-szarmata határzónában.

54 Ez utóbbira vonatkozóan idézhetjük a római szerzőket is, akik leírják, hogy „a sarmaták és a quadusok ... szomszédságuk, valamint szokásaik és fegyverzetük hasonlóságánál fogva jól megértették egymást.."

55 Dacia feladása és az azt követő események A III. századra a germán népek (elsősorban a gótok) északról dél felé vándorlásuk során megközelítették az Észak-Pontust. Az általuk meglökött Duna bal parti - dákokkal rokon karpok ennek hatására keményen támadták a roxolánokat.

56 A gótok támadása elől immár nemcsak nyugatra mozdultak el szarmata csoportok, hanem keletre is. Jelen esetben számunkra a nyugati irányú elmozdulás a lényeges, hisz alapvetően ez érinti a Kárpát-medence korabeli történetét. A sztyeppe legnyugatibb törzsei ismét megpróbáltak behatolni a Kárpátmedencébe. Ettől az időszaktól kezdve az események mind nehezebben követhetők nyomon. Tény, hogy a markomann-szarmata háborúk utáni időszak viszonylagos békét hozott a Kárpát-medencében. Köszönhető volt ez részben a béketárgyalásoknak, amelyek - úgy tűnik - meghozták gyümölcsüket, s részben annak, hogy ismét katonai átszervezések folytak a szarmata limesen (új íjász-alakulatok átcsoportosítása, erődítési munkák stb.).

57 A szarmata betörések azonban még Dacia feladása előtt megkezdődtek: már a 230-as évek második felében kisebb betörésükről tudunk, majd 258-260-ban Kelet-Pannoniát széles frontszakaszon érte a szarmaták és a hozzájuk csatlakozott kvádok támadása.

58 Dacia provincia pedig végleg reménytelen helyzetbe került olyannyira, hogy végül nem maradt más lehetőség Aurelianus számára, mint kiüríteni és feladni a tartományt 271-ben.

59 A régészeti leletek némi „késéssel" követik az eseményeket. A IV század közepe tájától mutatható ki a leletek számának hirtelen - ugrásszerű - szaporodása.

60 Az alföldi szarmaták körében e hatalmas demográfiai hullámhegyet, a népesség ilyen mértékű növekedését a Dacia feladása után - nyilván több hullámban - beözönlő tömegek idézhették elő. Az Alföldön szinte nincs olyan régészeti feltárás, amelynek során ne találnák meg a régészek az óriási tömegű lakosság hagyatékát. Nem véletlen, hogy a szarmata-római viszony immár a térség meghatározó elemévé vált „a tetrarchiák idejében összesen hét nagy császári expedíciót kellett indítani a szarmaták ellen"

61 -, és ez a helyzet jóidéig alig-alig változott annak ellenére, hogy mind erőteljesebben kitapintható immár a germán népek jelenléte, akik Dacia provincia kiürítése után, a nagy népvándorlás előestéjére fokozatosan átvették a legfőbb ellenség szerepét a rómaiak szemében. 42