Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai katalógusok 6. Gyula, 1998)

Istvánovits Eszter: Szarmaták a Kárpát-medencében

fennhatósága alá került a Don és Dnyeszter közti terület nagy része. Nyugati vándorlásuk egyre intenzívebb. Ez a mozgás kimozdította a korábbi törzseket eddigi szállásterületükről, a legnyugatibb csoportok egészen a Kárpát-medencéig húzódtak, helyet engedve az erősebb új bevándorlóknak a Pontus-vidéken. A jazigok nyugati eltolódásának egyik koronatanúja Ovidius, aki megénekelte - rendszeres és keserves - találkozásait velük az al-dunai Tomiban (ma Constanta). Közép-Duna menti megjelenésükre utal Ptolemaios adata,

7 valamint Tacitus leírása: „Ugyanebben az időben Vannius, kit még Drusus Caesar állított a suebusok élére, távozni kényszerült királyságából... О maga csak gyalogsággal rendelkezett, lovassága a szarmata jazigokból került ki, így nem mérkőzhetett meg az ellenség sokaságával: ezért úgy határozott, hogy erősségekben védekezik s a háborút elhúzza. De a jazigok, kik az ostromot nem bírták és a közeli síkságon kószáltak, elkerülhetetlenné tették az összecsapást, mivel a lugiusok és a hermundurok ott törtek be...

nt A jazig bevándorlás útvonalának meghatározásában és a történeti események tisztázásában kulcsfontosságú annak a problémának a megoldása, hogy hova lokalizálhatjuk a Közép-Duna vidéken megjelenő legkorábbi jazig csoportot/csoportokat. Az i. sz. I. század első felére vonatkozóan Plinius leírása szerint „a Duna és a Herciniai erdő közt egészen a pannóniai téli szállásokig Carnuntumban és azokon a helyeken, ahol a germánok határa húzódik, a mezőket és síkságokat a jazig-szarmaták lakják, a hegyeket és erdőket pedig a Pathyssus folyóig az általuk elűzött dákok."

9 A Plinius-féle leírás éles vitákat váltott ki, ugyanis ez az a forráshely, amely alapvető segítséget kell, hogy nyújtson a bevándorló szarmata népesség és a Vannius-féle Róma barát germán (kvád) állam közötti határ megrajzolásához. „A Danuviustól északra, a Marus és a Cusus folyók közé költöztetik (ti. Maraboduus és Catualda kíséretét), királyul pedig a quadok népéből való Vanniust adták nekik.

,,w A gondot a Cusus folyó azonosítása jelenti, a kérdés pedig úgy vetődik fel, hogy előretörtek-e a jazigok a Morava folyóig, ahol kapcsolatba léptek Vanniusszal, avagy a germánok ettől a vonaltól keletebbre is megszállták a Dunától északra fekvő vidéket (1. kép). A klasszika-filológusok és történészek körében mindkét elképzelésnek voltak hívei. Az utóbbi időben a barbarikumi régészet is beleszólt a kérdés eldöntésébe. A szlovák kutatás a viszonylag gyér, erre az időszakra keltezett leletanyag alapján egyértelműnek véli Vannius uralmát legalább a Vág vonaláig (Sládkovieovo, Ábrahám, Kostolná pri Dunaji lelőhelyek valamennyi Galánta vidékén), s nem számol szarmata jelenléttel a térségben.

11 A másik oldalról megtörtént az úgynevezett „legkorábbi szarmata leletanyag" feltérképezése.

12 Ez utóbbiak esetében a legfőbb problémát a keltezés jelenti. Az aranyfiitterekkel, aranylunulákkal, gömbölyű karneolgyöngyökkel jellemezhető régészeti lelethorizontnak ugyan jó keleti párhuzamai említhetők, azonban az egyes tárgyak számos analógiája igen széles kronológiai keretek közé datálható. Biztos támpontot kizárólag a római tárgyak megjelenése jelent a temetkezésekben.

13 Ennek megfelelően általános nézet, hogy a római tárgyakat nélkülöző együtteseket kell a foglalók leletanyagaként meghatároznunk. Kérdés, hogy mikorra. A mikorhoz nem vezetnek közelebb az auctor-adatok sem. Tacitus fent idézett helye alapján annyi bizonyos, hogy 50-ben már a Kárpát-medencében találjuk a jazigokat. Foglalásuk azonban egyes feltételezések szerint

14 már jóval korábban - talán 18/19 előtt - megtörténhetett. Plinius fentebbi adatát a jazigok előretöréséről Carnuntumig mindenképpen a foglalás idejére kell vonatkoztatnunk. A szlovák kutatás által kimutatott korai (Bla-Blb = késő augustusi-korai tiberiusi és késő tiberiusi-Claudius kori) germán leletek jelenlétét egy korai foglalást feltételezve, könnyen megérthetjük. 9-ben a markomannok Drusustól szenvedtek vereséget, s 36