Síkban és térben. Oroján István kiállítása (Gyulai katalógusok 5. Gyula, 1998)

Gulyás Gyula: Elöljáró-beszély Oroján István kiállításához

Ennek a konstruktív, geometrikus absztrakt igazodásnak is van tradíciója s itt Európa közepén különösen: Kassák, Mattisch-Teuts, Brâncusi messziről összetéveszthetetlenül sajátos atmoszférája elsősorban európai, s ott is az élvonal. Oroján, amióta ismerem, jeles századunk utolsó kettő, két és fél évtizedében ugyanannak a konokul következetes mániának a megvalósítására szentelte minden energiáját, s idejét. Voltak vele párhuzamosan is induló irányzatok, stílusok, s egyéb igazodások, s a geometrikus absztrakt konstruktivisták is osztódtak, változtak itthon is, nem igazán mindig előnyükre. István gyökötsége, makacs-maradandósága nemcsak elgondolkodtató, de számomra tiszteletet-parancsolóan szimpatikusabb is, a fontolva haladók kvalitás érzékenységét hordozza. Amiben változott, s amennyit változtatott az éppen plasztikáinak alakulásában figyelhető meg, egy organikusabb biokonstruktivizmus irányában. Nem kisajátítva-kiközösítő ízlésterror az övé. Ha képesek vagyunk az odafigyelésre, az ajánlat meghallására: íme az én világom, mely számomra a lehetségesek legjobbika élményben, fantáziában, invencióban. Választása: válasz, hogy milyen szerepe (is) lehet(ett) századunk vége felé a festészetnek térségünkben. A meglelt múltból a jövőbe tartó jelen formavilága izgatja, de nem spekulatív módon, inkább az empirikusan is megélhetőt tükrözi, bonyolult egyensúlyozással az örökségként tudható egyetemes európai szellem megtestesült rekvizitumaiban, s a mindennapok történő történelmének emberi lehetőségei, viszonyai között. S elnézve, elveszve, ebben az Oroján által festett világban, szívesen bolyongok benne, tévedek el kedvemre, mert tudom, hogy elrévedezéseim egy-egy munkájánál, mint meditációs objekteknél, - engem gazdagítanak. Ki mire fogékony, annyi a sajátja. Ehhez kalauzunk a festő nem kommentál, címadásaival sem orientál verbális, ideologikus tájakra, csak bevezet. Felvezeti az arra érdemes kérdezni tudó keresőket, mint az igazi kiválasztottakat, hogy részesüljenek az általa megéltekből. Köszönet érte. S köszöntsük sorsát is, meg nem alkuvó öncsiszolását, mert megélhettük, hogy meghaladta egykor volt önmagát. Ritka képesség köreinkben. Ügy vélem, ennek is tanúi lehetünk, valami letagadhatatlanul megvalósult, csendben, szerényen, szívós munkálkodással a gyulai vár tövében. Ahogy az egy igazi utolsó végvári mohikánhoz illik, kik közt az élvonalba törni tán értékesebb, mint lakájkodni, kocsiskodni néhány palotában, váracskában, élvezve a brancs nem mindig kellemetlen akol melegét, s egyéb juttatásait. Bizony magánosan telt el (alkotói értelemben) a mi Istvánunk eme két évtize22