Küzdelem és megbékélés. Kiss György kiállítása (Gyulai katalógusok 4. Gyula, 1997)

Krasznahorkai Géza: Műtermi gondolatok (Kiss György és Krasznahorkai Géza beszélgetése)

emberpróbáló, és egyszerűen meg kellett tanulnom egy szakmát. Végül szakmunkásvizsgát tettem, és még utána is dolgoztam kőfaragóként. A főiskolán kik voltak a mestereid, illetve kik voltak a meghatározóak számodra, mert nem biztos, hogy a kettő feltétlenül egybeesik. Kádár György festőosztályán végeztem, hét évet jártam, a mesteriskolát is nála végeztem, tehát ő volt a mesterem. Nem volt túlzottan nag}' kontaktus köztünk, hanem amiért nagyon tiszteltem: ő felismerte azt, bog}' én másképp látom a világot, más szemüvegen keresztül nézem, és elfogadta ezt, ebben mindig támogatott. Bizalmat adott nekem, és tulajdonképpen mindent, amit festettem, elfogadott. Nem akart az ő arcára átformálni. A minőséget kérte számon. Magad alakítottad, magad? igen, és azt hiszem - amit nagyon nem szoktak kimondani -, egymást alakítottuk az évfolyamtársaimmal, műterem-társaimmal. Mindig jót akartunk csinálni, volt egy nagyon egészséges versenyszellem, nem olyan vérre menő, mint ami ma a főiskolán van kialakulóban. Mi tudtunk egymás munkáinak örülni, délutánonként egymás műtermébe mentünk, lett légyen az Szőnyi osztály, Ek Sándor osztály, vag)' Kádár^ osztály. Mai napig emlékszem a művekre, a Kovács Péterére, a Bodóczky Pistáéra, meg a Szeme thy Imréére, a Kovács Tamáséra, a Farkas Ádáméra, a TölgMolnáréra. Egyszerűen tudtunk örülni, és becsültük egymást. Alakítottuk a másikat. Nem egymást másoltuk, alakítottuk. Észrevétlenül. Most így végignézve az akkori munkákat, az látható, hogy a főiskola utánra kialakult egyéni festésmódod, mely az expresszív, vastagon festett, sötét vagy vörösebb tónusú képekel eredményezte. Honnan állt ez össze ilyenné? Nézd, én alkatilag expresszív vagyok, és egy idő után az ember érezte, hogy valahol a tapinthatóság is, az ujjak is részt kell vegyenek ebben a folyamatban. Nem volt elég a kép két dimenziója, egyszerűen olyan vastagon vakoltam már a képeket, hogy az egy kis dombormű lett. Főiskola után egzisztenciálisan meglehetősen gyengén kezdted az életet és ennek egyik karakteres állomása volt a Máglya köz. Milyen festészeti gondolatok foglalkoztatlak akkor? Eleve a tíz négyzetméter és az, hogy szinte ablak nincs, és nappali fény sincs, meghatározza az ember közérzetét s a hozzáállását a dolgokhoz. 26