Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)
Pálóczi Horváth András: Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon
szók által szétvert besenyő csapatok közül. 1059-ben az úzok elől nyugat felé vonuló besenyők tömegestől költöztek a Bizánci Birodalom dunai határtartományába, egyes töredékeik ebben az időben kérhettek bebocsátást I. András magyar királytól, akivel előzőleg szövetségben voltak. „Hatvan férfi a besenyők közül... minden felszerelésével, nevezetesen rengeteg arannyal-ezüsttel és az ékességek sokféle fajtájával megrakott szekereken elhagyva a bolgárok vidékét, Pannónia határai felé közeledett. " Miután beléptek Magyarországra, a királyi fegyveresek egy csapata kifosztotta őket. A király a vendégnépek jogait megsértő bűnösöket felakasztatta. A Szent István Kislcgendájában megörökített esemény valójában nem István király, hanem valószínűleg I. András korában történt. 1071-ben a görög kézen lévő Nándorfehérvárnál győzték le Salamon király és Géza herceg hadai a bizánciak besenyő segédcsapatait, nagyszámú foglyot ejtettek, akik Magyarországra kerültek. A besenyők utolsó önálló katonai fellépése, az 1122. évi berrhoéi csata után „a császár öldöklése elől" elmenekült besenyő főemberek tűnnek fel II. István (1116-1131) udvarában. A krónikák kunoknak nevezik őket. Olyasféle testőri szolgálatot láttak el, mint később a kun nyőgérek. A király túlságosan kedvezett nekik, rájuk támaszkodott a politikájával elégedetlen magyar urak ellenében. Az Árpád-korban Magyarországra települő steppei népeknek a királyi könnyűlovasságban teljesített szolgálat volt a fő feladatuk. 1051-ben a németek ellen vonuló királyi seregben magyarok és besenyők együtt harcoltak a nomád hadviselés szabályai szerint. A XII. században a királyi sereg elő- és utóhadát főként székelyek és besenyők képezték. 1116-ban a csehek ellen folytatott olsavai csatában a besenyő és székely íjászok az elővédharcokban a színlelt megfutamodás taktikáját alkalmazták. 1146-ban a Lajta melletti csatában szintén bevetették a könnyűlovas íjász előhadat, bár a német páncélos nehézlovasság ellen nem sok sikerrel. Újra és újra felmerül az a vélemény, hogy a besenyők betelepítése határvédelmi céllal történt. Ezt látszik bizonyítani, hogy a nyugati országkapunál a Fertő-tó vidékén, továbbá Dél-Erdélyben az Olt-völgyében találhatók korai besenyő telepek. A X. század közepétől Talmács törzsbeliek őrizték a Havasoknál a Vöröstoronyi-szoros bejáratát, az ettől nyugatra emelkedő hegységet Besenyők erdejének nevezték. Szintén Talmács törzsbeliek telepítése mutatható ki a X. században még magyar fennhatóság alatt lévő határvidéken: Stájerországban a Mura mentén és Morvaországban a Morva-szorosban. Ezek a gyepűelvén létesített besenyő telepítések tehát valóban határvédelmi feladatot láttak el, a telepítés módja pedig beleillik az országos képbe, hiszen a X. században etnikai alapon szervezték meg a határvédelmet, és ezt a feladatot főként csatlakozott népekre osztották. A későbbi telepítések esetében viszont nem igazolható, hogy a besenyők kötelezettsége határvédelem lett volna, még akkor sem, ha településeik a határszélen találhatók. Kniezsa István szerint középkori okleveleinkben a besenyők soha nem szerepelnek határőr népként. A nyugati határszélen, Mosón, Sopron és Győr megyé14