Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)

Pálóczi Horváth András: Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon

amely egyrészt a vagyonukat elvesztett szabadokból, másrészt a zsákmányoló hadjáratokban szerzett foglyokból került ki. A magyar rendi társadalom kialakulásával párhuzamosan a XIV. században a kun társadalomban is felgyorsult a nemzetségi viszonyok bomlása. A nemzetségfők és a vagyonos családok birtokaikat nemesi jogon magánbirtokká igyekeztek változtatni, a szabad nemzetségtagokat földesúri fennhatóság alá vonni. A kun nemzetségek közigazgatási és bíráskodási autonómiáját a XIV. század végére-XV. század elejére kialakuló székek örökölték. A kifejezés a szászok és a székelyek székeihez hasonlóan bírói székre utal. A kun székek a magyar vármegye-szervezettől független közigazgatási egységek voltak, a szék bírája alá rendelt területtel, szállásokkal. Kialakulásukban valószínűleg nagy szerepet játszott a nemzetségi arisztokrácia birtokszervezete. A székek és a beléjük foglalt szállások élén kapitányok álltak. A királyi adóztatás a XV. században a székeken keresztül történt. Györffy György felismerése szerint a kun társadalom feudális átalakulása során egy-egy nemzetség szállásterületén fejlődtek ki e későbbi közigazgatási-területi szervezetek. Ezt a fejlődést példázza Halas-szék (1451), melyet korábban még a Csertán nemzetség nevéről neveztek Csortyán-széknek (1418), központja Halas mezőváros volt. A Csanád megyei Szentelt-szék - központja Szentelt mezőváros - a Kór nemzetség területén található. A nagykunsági Kolbáz-szék 1440-től szerepel a forrásokban, az Olás nemzetség területén alakult meg, központja Kolbázszállás volt. A Duna-Tisza közi Kecskemét-szék, Kara-szék és Mizse-szék, valamint a dunántúli Hantos-szék nemzetségi előzménye bizonytalan vagy ismeretlen. A kun székek működésének története még kevéssé tanulmányozott. A kunok belső életéről, települési viszonyairól, gazdálkodásáról hosszú ideig alig értesülünk. A XIV. század közepén tűnnek fel az oklevelekben a kun szállások, mint valamely magyar helység környékén álló települések. Ez időben a kunok még „nemezházakban", jurtákban laktak. A betelepedést követő évszázad során elsősorban mozgatható felszíni építményekkel rendelkező szálláshelyekkel számolhatunk. A török népek helynévadási szokásainak megfelelően a kunoknál is többségükben személynévi eredetű szállásneveket találunk - a későbbi megszilárdult települések is rendszerint a birtokos nevét viselik, a magyar -szállása, - ülése, -népe, -háza utótaggal ellátva (pl. Köncsögszállása, Csólyosszállás, Törtelszállás, Jakabszállás, Turgonypéterszállás, Bagdasülése, Alonnépe, Bugacháza). A szállásnevek némelyike az írott forrásokból azonosítható személyek nevét őrizte meg (pl. Törtei, Köncsög). Nem kétséges, hogy ezekben az esetekben a nomád téli szállás volt a későbbi falu közvetlen előzménye. Más esetekben a kun szállások korábbi magyar falvak, Árpádkori egyházak nevét viselik. A tatárjárás idején elpusztult falvak területén megtelepülő kunok gyakran a terepnek ugyanazt a pontját választották állandó szálláshelyül, ahol a templom emelkedett, az újra feléledő falunevek többsége egyházas helyet jelent. Az is előfordult, hogy egy gazdag kun megvásárolt vagy adományként nyert egy üresen álló birtokot, s birtokjogi szempontok miatt használták továbbra is a régi falunevet. 27