Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)
Pálóczi Horváth András: Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon
A kun falvak megszilárdulása a XIV. század végére tehető. Gazdálkodásukban egyre nagyobb súlyt kapott a földművelés. Az 1453. évi jövedelmi kimutatás szerint a kunok és a jászok a következő terményekkel adóztak a királynak: búza, zab, árpa, borsó, lencse, köles. A XVI. századi adóösszeírásokban ezt a listát a rozs, a len és a kender egészíti ki. A Kolbáz-széki kunok az 1500-as évek végén az egri várnak a gabonaféléken (búza, árpa, rozs) kívül 12 vágómarhával, sajttal, túróval, vajjal adóztak. A középkori kunsági falvak gazdálkodásában az állattartásnak mindvégig nagy szerepe volt. Lazius 1570-es években készített Magyarország térképén legelésző szarvasmarhák és juhok rajza jellemzi a Duna-Tisza köze kun pusztáinak állattenyésztését. A külterjes állattartás ekkortájt virágzott fel újra, és a vidék az állatkivitel egyik központja lett. A nemrég még pogány, nomád életmódot folytató kunok a XV-XVI. század folyamán sikeresen alkalmazkodtak a magyarországi viszonyokhoz. Nyelvüket ugyan még hosszú ideig megtartották - a reformáció korában készült el a Miatyánk kun fordítása -, de a magyarságba teljesen beilleszkedtek. Az egymással szomszédos magyar falvak és kun szállások között már korán megindult az etnikai keveredés. Ez is elősegítette az Alföld lakosságának egységesülését. Az ország három részre szakadása után a kunok által lakott vidékek is török uralom alá kerültek, a középkori falvak többsége a XVI. század végén vagy a XVII. század folyamán elpusztult. A XVIII. században készített első részletes térképeken már csak a puszták határa, templomromok és telkek jelzik, hol álltak egykor a települések. Ezt a korszakot csak néhány nagyobb község és mezőváros élte túl, ahova a környező falvak megmaradt népessége is beköltözött. Több elpusztult szállás egykori középkori falu - földjeit egyesítve így alakultak ki az Alföld más vidékeihez hasonlóan a Nagykunságban és a Kiskunságban is a nagy határú modern települések. A kunok régészeti emlékei A XI. század második felében a kunokkal új régészeti kultúra jelent meg a Volgától nyugatra. Sz. A. Pletneva a következőképpen határozta meg a kunokra jellemző temetkezési szokásokat: 1. keleti tájolású sírok; 2. egész ló eltemetése a halottal; 3. külön sírgödör a ló számára; 4. a sír lefedése gerendákkal vagy deszkákkal; 5. kő burkolat vagy földdel kevert kövek a sírhalomban. A kunok a nomád népekre jellemző lovastemetkezés archaikus formáját hozták magukkal: a hátaslovat egészben helyezték a sírba, míg a megelőző időszakban a steppei népek a lóbőrt a bennehagyott koponyával és lábakkal temették el. A kétfajta lótemetkezés vegyesen fordul elő a XI-XIII. században a kun steppén, a felszerszámozott teljes ló eltemetése mindvégig megmaradt, amiből a lóállomány viszonylagos gazdagságára lehet következtetni. Korabeli szerzők (Rubruk, Albericus, Joinvüle) egybehangzóan arról beszélnek, hogy a kunok halmot emeltek a sír fölé. A régészeti kutatások szerint ezek általában 28