Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)

Hatházi Gábor: Besenyők és kunok a Mezőföldön

össztársadalmi értelemben) e kör más közösségeihez. Pontosabban: királyainknak összhangba kellett hozniuk a jövevények elvárt feladatait, nomád társadalmi-vagyoni belső piramisát az ország normáival. Az autonómiát, kiváltságokat nyert besenyő csoportok okleveles anyagátvizsgálva mindenképpen felvethető: a „besenyőszabadság"lényegében nem más, mint a várnépi, illetve előkelőik számára megadott, a királyi curtis- illetve várszervezeten belül „relatív nemességet" biztosító várjobbágyi jogállás adaptációja egy sajátos, nomád gyökerű kultúrával rendelkező közegre. Hasonló konstrukció tételezhető fel egyébként a kunok esetében is, miután 1279. évi nemesi privilégiumuk - IV. (Kun) László (1272-90) halálával - elvesztette realitását. A kunok kapcsán általánosan elterjedt kollektív etnikai nemesség elve, valamint a szállás- és székkapitányok magánföldesúri állapotának vélelme - úgy tűnik - revízióra szorul. Ennek pontos jog- és társadalomtörténeti feltérképezése azonban még megvalósításra váró, s főként történészi feladat. Annyi azonban bizonyos, hogy a királyi curtis- és várnépek jogállását jellemző társadalmi rétegzettség, adózási, birtoklási, örökösödési stb. viszonyok rengeteg eleme tűnik fel besenyő, majd kun környezetben, a helyi realitásokhoz igazítva. Nem lehet véletlen az sem, hogy éppen Nagy Lajos (1342-82) 1351. évi törvényének életbe lépése után több kun és besenyő előkelő kéri e iobagio-jellegű status országos nemesi jogállásra való cserélését. Ezzel besenyő környezetben legtöbbet a Sárvíz menti ispánság kapcsán találkozni, Tinódpusztai besenyő sírmellékktek (Kat. 190.) melyből egyébként megint csak kései megjelenése derül ki. Hiszen az államalapítás előtti, nomád hagyományokon nyugvó szokásjog időszakában betelepült besenyőknél magától értetődően nem merült még fel az írott jogi szabályozás igénye. Ennek bevett gyakorlata (pl. hospes jog, a királyi várszervezet besenyőkhöz hasonló katonai szolgálatot ellátó jobbágy-elemeinek jogállása) a XI. század közepétől, a már kialakult feudális jogrendszer keretei közt jöhetett létre. A besenyő szabadság kiváltságaiban az újonnan érkezettek részesülhettek elsősorban, s ezeknek a régebben itt élő közösségekre való kiterjesztése nem lehetett túl gyakori. Ezt jelezheti az a Képes Krónika adat is, mely szerint 1074-ben Zoltán vezér Fertő-vidéki besenyői (akiket Anonymus X. századi betelepülőivel, illetve a Bécsi-medencéből visszavont csoporttal azonosíthatunk talán) szabadságjogok megszerzése fejében vállalták csak a harcot Salamon ellen. A X. századi csoportok beolvadását még nem lassították a jogi elkülönülés kötöttségei, feudalizálódásuk együtt következett be a magyarságéval, az államalapítás korában. Ezt sejteti a korai szállásterületek gyors felszívódása, ezek a XI-XII. száza45