Seres István: A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején - Chronica Bekesiensis 3. (Békéscsaba, 2010)

A huszárság Aradra menekülése és Gyula utolsó ostroma

igaz kurucainak valló felkelők azt válaszolták, hogy éppen őket keresik, és hívták maguk közé a strázsamestert azzal az ürüggyel, hogy az apja is köztük van. Harmos felmérte az esélyeket, és a nagy sokaságot látva nem kezdett kockázatos lövöldözésbe, miként a kurucok sem indítottak támadást. A járőr ezt követően lassan visszavonult Békésre. Időközben Spissits hadnagynak is sikerült úgy-ahogy rendbe szednie a katonaságot, és a helyiek segítségét akarta igénybe venni a meneküléshez. A város elöljárósága azonban nem akart kötélnek állni: sem szép szóval, sem pedig fenyegetéssel nem lehetett rábírni őket, hogy szekeret és lovat adjanak a katonák alá. Erre Spissits önhatalmúlag a katonáival beterelte a város ménesét, és aki tudott, lovat fogott magának, s csak úgy szőrén felpattant rá. A többség azonban gyalogosan vágott neki az útnak. Szekerek híján egész poggyászukat, a katonák váltás fehérruháit mind hátra kellett hagyniuk.1"

A HUSZÁRSÁG ARADRA MENEKÜLÉSE ÉS GYULA UTOLSÓ OSTROMA

Spissitséknek a vármegyei nemességgel együtt sikerült időben Gyulára menekülniük, ám a hadnagy a várat sem tartotta biztonságosnak. Időközben ugyanis a kurucokról olyan hír érkezett, hogy már másnap Gyula alá akarnak menni, továbbá még 29-én éjszaka a gyulai „kálvinistaság” is eléjük ment Békésre, és meghódolt nekik. Cseke András és Cseke Péter gyulai bírák a város jegyzőjével együtt valóban átmentek Békésre, és kérték a kuru- cokat, hogy ne égessék fel, ne fosszák ki városukat. Erre azonban Khartt Antal Tamás uradalmi tiszttartó engedélyével került sor.112 Mindez tovább fokozta a nyugtalanságot. Spissits nyilván a vár védelmére felsorakozott nemesség és vármegyei-uradalmi katonaság erejében sem bízott, főként azért, mert a vár védelmére

111 Miderre nézve lásd Spissits Sándor 1735. április 29-én és május 2-án írt leveleit, valamint Függelék, 6., 9. sz.

112 MÁRKI 1893. 618.

59