Seres István: A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején - Chronica Bekesiensis 3. (Békéscsaba, 2010)

Spissits Sándor hadnagy és Békés vármegye rendkívüli közgyűlése 1735. április 29-én

másozó huszár sem ment a kurucok közé, sőt az utóbbiakat alig lehetett visszatartani attól, hogy az üldözésükre induljanak.101

SPISSITS SÁNDOR HADNAGY ÉS BÉKÉS VÁRMEGYE RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSE 1735. ÁPRILIS 29-ÉN

A csabacsűdi zsákmányolást követően a felkelők előbb a kondorosi pusztára vonultak, majd még fényes nappal Gyomára érkeztek. Itt a csoport egy része a falun kívül táborozott le, mások viszont bementek a helységbe, és ott ettek-ittak. A helyi görög boltostól elvitték a fegyvereket, a puskaport és a golyóbist, valamint két süveget, emellett itt is lovakat fogtak maguknak. Gyomán kilenc helyi lakos állt közéjük, s bár négy kuruc a szomszédos Endrőd főutcáján is keresztülvágtatott,102 a katolikusok lakta településen meg sem próbáltak társakat szerezni. Másnap reggel már Köröstarcsa alatt voltak, és egy örménynek a nemeskereki pusztán legelő ménesét prédálták el. Amelyik lovat a mezőn el nem foghatták, azt behajtották a faluba, s ott szaggatták ki a javát. Ekkor zajlott le a felkelők első és utolsó győztes fegyverténye, a köröstarcsai összecsapás is, amelyről érdemes bővebben szólnunk.

Amikor Böss von Littesch János alezredes, szolnoki parancsnok arról értesült, hogy Gyomán hatvan lázadó tartózkodik, felderítésükre Szelíd Ferenc hadnagyot küldte ki egy járőr élén. Úgy tűnik, maga a hadnagy sem tartotta elegendőnek az embereit (Spissits szerint mindössze nyolc katonája volt), s ezért Mezőtúron „valamely vármegyét”, azaz önkénteseket is maga mellé

101 Minden bizonnyal a két szentesi lakosról szóló hír is valótlannak bizonyult, az utóbbi években Vásárhelyen letelepedett Matolay Pál pedig már jó ideje Péró kapitánynál lakott a Maros menti Pécskán.

102 Erről két endrődi lakos adott hírt a kunszentmártoniaknak. A kunszentmártoni elöljáróság levele Podhradszky György jászkun vicekapitánynak. Kunszentmárton, 1735. április 29. BGY Pol. Tit. VII. E. Nr. 3.

53