Gyarmaty Gabriella: Munkácsy capriccio. A festő, a kortársak és a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 4./41. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2016)
1890 Múzeumunk egyik legnépszerűbb tárgya: A zongoralecke
Az apa által betöltött állami hivatal nyújtotta biztonságot élvező család dédelgetett gyermekeként akkor árvaságra jutó hét éves fiú emlékeiről önéletírásában ezt olvashatjuk (nagybátyjához való megérkezéséről): „Csak bámultam a kis házat, a nélkül, hogy egy szót szóltam volna. Talán, mert azt reméltem, hogy csupán egy pillanatra álltunk meg ezen a helyen, s rögtön tovább megyünk, egy szebb, nagyobb ház felé. De nem, a ládákat már szedik lefelé a kocsiról... A parasztház egyszerűsége nagyon nyugtalanított. (...) Megismertem egy-két holmit, ami apám hagyatékából való volt. (...) O! Micsoda öröm pompára való éhségemnek. Hiszen én a gazdagságot kerestem!”1 Innen indul tehát Munkácsy és nem a nyomorúságos asztalosműhelyből, az csupán a második, kényszerű állomás volt számára. Az előbbi idézetből is kiderül, hogy a polgári életmód és jólét nem volt idegen tőle; új életkörülményeinek fenntartása így azért is fontos lehetett, mert ő már ismerte, hogy milyen jómódból szegénysorba kerülni, és azt is, milyen szegénységből (kitartó munkával, a tehetség kamatoztatásával és persze szerencsével) egyre gazdagabbá válni. (És történik Munkácsyval mindez egy olyan városban, ahol az a mondás járja: „Párizsban inkább frakkod legyen, mint ágyad!” Ez tehát egy, a lehetőségeket a legszabadabb szabadversenyben kihasználók világa. Mindenki ágy boldogul, ahogy tud.) Megváltozott életmódja természetes módon hatást gyakorolt művészi törekvéseire is. Végvári Lajos az 1876-ban bemutatott Műteremben című festménye kapcsán művészi orientációjában végbement változások nagy számú negatív hozadékáért elsősorban Munkácsynét teszi felelőssé. Cécile korábban megszokott, s ekkorra már a festő számára is lassan természetessé váló életszínvonalának fenntartása, életmódjuk költségeinek fedezése, ahogyan monográfusa fogalmaz: „a tékozló életmód, fejedelmi házvitel”1 2 nyilvánvalóan folyamatos és megfelelő jövedelem előteremtését tette elengedhetetlenné. Kétségtelen, hogy Munkácsy (Cécile mellett) elsajátította a festőfejedelem repertoárjának összes szerepét. Mindezzel együtt Munkácsyné a festészettörténeti feleségek körének egyik legvitatottabb alukja. Boros Judit egy korabeli, e „tékozló életmódot” a legtermészetesebben fogadó és értékelő véleményt közöl: „A nagyon intelligens, nagyon mondén, vagyis mindenek felett e világot szerető, ügyes Mme Munkácsy - látszólagos keménysége ellenére - kedvtelve vonzotta a kiváló emberek tömegét azokra az ünnepségekre, amelyeken férje egy-egy művét mutatta be. Jelen volt a művészet, tudomány, tehetség, diplomácia, finánc-, és hivatalos világ, az egész Saint- Germain-negyedet jellemző kozmopolitizmus.”3 Látható, hogy amit a marketingben és a PR-ban rejlő lehetőségekről képzelünk, azt Munkácsyné javarészben már a XIX. században is tudja. 1 Munkácsy Mihály: Emlékeim. Bevezető: Végvári Lajos. Budapest, Hungária Könyvkiadó, 1950. 24. p. 2 Végvári Lajos: Munkácsy Mihály élete és művei. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1958. 142. p. 3 Vento, Claude: A Világ Húsz Eve. Szalonok bezárnak. Le Figaro lllustré, újságkivágat, (fordítás) MNG Adattár, é. n. Idézi: Boros )u- dit: Munkácsy festészete az 1870-es években. In: Gosztonyi Ferenc (szerk.): Munkácsy a nagyvilágban. Munkácsy Mihály művei külföldi és magyar magán- és közgyűjteményekben. Katalógus. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria - Szemimpex Kiadó, 2005. 50-51. p. ♦ Munkácsy Mihály: A zongoralecke / részlet (1890-es évek eleje; Munkácsy Mihály Múzeum) ♦ A zongoralecke / Pálmaházban (1890-es évek eleje; Munkácsy Mihály Múzeum) A zongoralecke az egyszerű történést és szinte pózmentes cselekvést kevés eszközzel bemutatni kívánó szalonképek csoportjába tartozik. Mentes a reprezentatív Munkácsy-szalonképek csecsebecse és „széptárgy” gyűjteményeitől, amelyek a hétköznapi valóság csodakamráivá teszik a szalonokat. E táblán mit sem érzünk a lefüggönyözött szalonok fullasztó légköréből, ugyanis a bal oldalon vertikálisan lezáró keskeny függönysávtól jobbra a hátteret a kép teljes szélességében kinyitja a télikert (vagy pálmaház) felé. Az ábrázolást így a szabad levegő friss lehelete járja át. A télikert festészeti megoldását már ismerjük (többek között a Pálmaházban és A kis cukortolvaj című képről); ezek azok a felületek, amelyek oly sok felfedeznivalót biztosítanak a néző számára, bár ezen a képen a festő ebben is visszafogott megoldással szolgál. A télikert dísze, a háttérből felnövő óriás levelű növény nagy valószínűség szerint banán, melynek ágaskodó, testes, mégis nyúlánk levelei felolcfják az ablak vázrendszerének hálója adta MUNKÁCSY CAPRICCIO 158
