Medgyesi Pál: Honfoglalók a békési tájakon. Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 3. (40.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2015)
Gyula - Nagy Szabados-tanya
Honfoglalók a békési tájakon | Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei A 10-11. századi nők, mint a világtörténelem minden időszakában, szerették az ékszereket. A hajukba hajkarikákat fűztek, fülükbe fülbevalók, nyakukban gyöngysorok voltak. A karperecek és a gyűrűk is gyakran előfordulnak a sírokban. Természetesen az ékszerek anyaga és kidolgozottsága is függött a viselőjének társadalmi rangjától, gazdagságától. Az arany hajkarikák, aranyozott ezüst ruhadíszek csak az előkelőbbek ékszerei voltak. A köznép ezüst-, de méginkább bronzékszereket viselt. Egyik jellegzetes ékszere a kornak az úgynevezett „S”-végű hajkarika. A 10. század második felében tűnik fel. Az „S”-vég valószínűleg a karikába fűzött szalag kicsúszását akadályozta meg. Viselésének több féle módja volt. Hajfonatba, kendőre vagy szíjra fűzve is hordták ezeket, de néha akár fülbevalók is lehettek. Valójában viselésük nem köthető egy néphez, hanem a kor Közép-Európájának szegényebb rétegei viselték. Persze a divat az divat: voltak aranyból készült példányok is, vagyis néha az előkelőbb körökben is előfordult a viselete. A Sarkadkeresztúr-Csapháti legelő, Barna-tanya lelőhelyen feltártam olyan sírokat, melyekben a nők két oldalt 4-4 „S” végű hajkarikát viseltek. Itt kell megjegyeznem, hogy mi csak a fém, kő, üveg, kagyló és csiga, esetleg csont ékszereket találjuk meg, pedig fából, szaruból, növényi termésekből is készülhettek ékszerek, melyek nyomtalanul elenyésztek. Gyula Nagy Szabados-tanya ajnos a következő leletről csak annyit tudunk, hogy Gyulán, Nagy Szabados J. tanyáján került elő. Az itt talált lovassírból származó nyílhegyeket a gyulai Erkel Ferenc Múzeum őrzi.'40 A sírokban talált nyilak a túlvilági útra kellettek az elhunytnak. Nem tudni, hogy amikor csak a nyílhegyek kerülnek elő a sírokból, vajon csak a nyilakat tették a halott mellé, vagy a nyíltegez is odakerült, és abban voltak a nyilak. Ezzel kapcsolatban merül fel annak a kérdése is, hogy vajon nem rakták-e be az ilyen sírokba az íjat is. Mert mit ér a nyíl, ha nincs mivel kilőni? Ha egy íjnak nincsenek csontlemezei, akkor az nyomtalanul elpusztul a sírban, tehát az, hogy nincs nyoma az íjnak, nem jelenti azt, hogy nem is volt elhelyezve a sírban. A nyilakkal kapcsolatban elmondható, hogy óriási mennyiségben kellett előállítani őket. Ne felejtsük el, hogy a honfoglaló magyarság legfélelmetesebb fegyvere az íj volt. Egy-egy csatában ezer számra lőtték ki a nyilakat, és ezeknek egy része nem csak tönkrement, hanem végleg el is veszett. Egy mai közepes gyorsaságú íjász 12-15 lövést tud leadni egy perc alatt. Ez alapján egy 1000 fős magyar lovascsapat egy perc alatt 12 000-15 000 nyilat lőhetett az ellenség felé. El lehet képzelni milyen lehetett, ha 10 000 íjász kezdett el lőni! Nem véletlen, hogy úgy imádkoztak a nyugati templomokban „De sagittis Hungarorum liberó nos, Domine!”, vagyis „ A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” 140 140 Fehér Géza-Éry Kinga-Kralovánszky Alán: A Közép-Duna-medence magyar honfoglalás- és kora Árpád-kori sírleletei. Régészeti Tanulmányok II. Budapest, 1962. 38.
