Medgyesi Pál: Honfoglalók a békési tájakon. Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 3. (40.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2015)
Orosháza - Pusztaszentetornya, Virágos-dűlő
Honfoglalók a békési tájakon Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei Orosháza Pusztaszentetornya, Virágos-dűlő 1 966-ban az Orosháza-Mezőtúr vasútvonal legelső megállóhelyének (Orosháza-Alsó mh.) környékén épült ki az orosházi Mezőgazdasági Technikum Tangazdaságának a központja. A Központba bekötőút vezet, melyet meghosszabbítottak. Az út töltésébe földet hordtak, a feltöltéshez a homokot a Virágosdűlő déli részén termelték ki. Itt a 43. számú Görbics-tanyától ÉNy-ra, kb. 150 m-re találták a sírt. A gép egészen a vázig leszedte a földet. Talán emiatt nem volt meg a lókoponya és az egyik kengyel, valamint egy rombusz át- metszetű. A váz mellett, jobbról egy ezüstellenzős szablya feküdt, az ujjak között és egy kisebb sötét foltban egy halom, kb. kétmaroknyi, ezüstpénz volt. A gépkezelők a vázat kibontották, majd elmentek bejelenteni a leletet. A magára hagyott sírt a helybeliek, a tehenészek és az odasereglő gyerekek szétszedték. Az orosházi múzeumot csak hetek múlva értesítették. Nagy Gyula múzeumigazgató felkereste a helyszínt, és begyűjtötte a szablya felső részét, melyen levéldíszes ezüstellenző volt, maga az ellenző enyhén a penge felé ívelődik. Az ellenző végei gömbben végződnek. Ezen kívül két átfúrt ezüstpénzt is sikerült begyűjtenie. Ezek I. Brengár itáliai király (888-915) és talán Kopasz Károly nyugati frank király (840-877) veretei. Dienes István júniusban helyszín szemlét végzett, rögzítette a helyszínt és a leletkörülményeket.185 A területen 2004-ben Rózsa Zoltán és Lichtenstein László végzett hitelesítő ásatást, de nem találtak újabb sírokat. A nyugati ezüstpénzek a kalandozások alatt kerülhettek a harcoshoz. Ezek a hadjáratok hatalmas területeket érintettek. A kalandozások elnevezés kissé félrevezető, mert ezek valójában véres, zsákmányszerző háborúk voltak. Nem lehet azonban olyan egyoldalúan megközelíteni a kérdést, hogy a barbár magyarok lerohanták a békés nyugati világot. Ezek a kalandozó hadjáratok az esetek jelentős részében az egymással hadakozó nyugati uralkodók valamelyikének a kérésére indultak meg. A szövetségesek szabad rablással vagy nemesfémmel, pénzzel fizették meg a magyarok segítségét. Mindezek figyelembevételével a kalandozó hadjáratok céljának egy árnyaltabb megközelítése is létezik. A zsákmányszerzés mellett ezeknek a hadjáratoknak a célja a Kárpát-medencei magyar hatalom megszilárdítása, és annak megakadályozása, hogy Európában egy komoly erőt képviselő államalakulat létrejöjjön. Hamar felismerhették, hogy a feudális széttagoltság állapotában lévő Nyugat-Európa viszonylag könnyű, komoly ellenállásra képtelen célpont, és ezt az állapotot minél tovább fent kell tartani. A honfoglalás utáni, nyugati irányú kalandozások előbb csak a közvetlen szomszédokat, majd a sikerek hatására a távolabbi országokat fenyegették. 899-905 között Észak-Itáliát, Karintiát, Morvaországot és Bajorországot támadták, 906-ban érték el első ízben Szászországot, 909-ben Svábföldet (Alamanniát), 910-ben Frankföldet (Franconiát). 911-ben keltek át először magyar portyázók a Rajna folyón, 915-ben északnyugati irányban a dán határig hatoltak, 922-ben jutottak el Dél-Itáliába (Apuliába), 926-ban és 937-ben egészen az Atlanti-óceánig nyomultak előre, 942-ben pedig az Ibér-félszigeten kalandoztak. A Kárpát-medencéből nyugat felé lebonyolított portyák 899-ben kezdődtek, és 955-ben, az Augsburg melletti Lech-mezőn elszenvedett vereséggel zárultak. 56 év alatt 38 nyugati kalandozó akcióról van konkrét híradás, ami azt jelenti, hogy minden három év közül kettőben hadra keltek. A déli, délkeleti irányú - Bulgária és Bizánc elleni - támadások kezdete a honfoglalást követően bizonytalan, az utolsóra 970-ben került sor. A 899-970 közti 71 esztendőben kilenc ilyen hadjáratról tudunk konkrétan. Ez bizonyára nem a teljes szám, mert rendkívül kevésnek tűnik. 185 Dienes István jelentése a Munkácsy Mihály Múzeum adattárában van., Dienes István: A honfoglaló magyarok. Budapest, 1972. 79., A lelet jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban van.
