Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)
Felekezetiség - A mezőberényi II. ker. szlovák evangélikus egyház története 1723-1890 között - A táj és a népesség
Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás donát a Károlyiak kezére került Berény, s ők birtokolták a XVIII. század elejéig, míg a Harruckern család birtokába nem jutott a helység.29 Mezőberény nevét a középkorban különböző alakban használták: 1347 Bérén, 1403 Bérén, 1347 Bal-Berény, 1526 Byryn, 1556 Bewryn, Bereny, Beryn, 1559 Beryn, 1619 Giur-Berény, 1654 Gyiir-Berény, 1665 Gyürüs-Berény, 1703 Körös- Berény. A ’Berény’ alak az 1731. évi uradalmi összeírásban fordul elő. A ’Mező- Berény’ alakváltozat olvasható az 1703. évi harangfeliraton, majd 1773-ban az uradalmi köles kilenced-jegyzékben. Ennek az alaknak egybe írt formája lett a község hivatalos neve.30 A szlovákok betelepülésekor - természetesen - saját nyelvükön nevezték lakóhelyüket. Jeszenszky Károly írja, hogy „Ez a település kezdetben »Birincsek«, »Kis-Birinke« nevet viselte, amint azt az egykori anyakönyvekben és Markovitz Mátyás leírásaiban olvashatjuk, kivétel nélkül így nevezték az akkori nagysága miatt”.31 A szlovákok ’Berincok’, ’Berincek’, ’Pol’ny’-Berincok’ szóval nevezik meg Mezőberényt. Jóllehet a helység feletti birtokjog folyamatos volt, a népesség azonban bizonytalanságban élt. Különösen a tizenötéves háború idején (XVI. század vége, a XVII. század eleje), Nagyvárad 1660-ban történt elfoglalását követően (Szejdi- járás) s a XVII. század végi felszabadító háború, majd a Rákóczi-szabadságharc éveiben (1703-1711). A Nagy Magyar Alföld egésze, s ennek részeként a Körös- Maros-Tisza köze, pusztasággá változott.32 Az elvadult tájon igen rossz, egészségtelen életkörülmények tették nehézzé az ember újratelepedését. Az egyedüli hasznos gazdasági tevékenység a szilaj állattartás volt. Szarvas kiváló lelkésze és ökonómu- sa, Tessedik Sámuel a táj bő termőképességéről, ugyanakkor elhanyagoltságáról írt a XVIII. század végén: ,,A’ Paraszt télen-nyáron minden agság s’ gondoskodás nélkül a’ leg kövérebb legelő-helyen tarthatta marháját... a’ szilaj marha a’ rossz gondviselés mellett is gyarapodott; de el-múltak azok az idők, és bizonyára már ideje vagyon hogy a’ marha-nevelés eránt is jobban aggódjunk. Nézze-meg az ember Alsó Magyar Országban, kivált tavaszszal minőm tsunya fürtös, öszve-ragadt szőrű szarvas marhák vágynak; olvassa-meg az ember a’ hátán lévő apró mirigyeket, mellyben majd ujnyi vastagságú kukatzak vannak a’ bőr alatt már az eleveny marhákban is...”33 A bevándorló telepesek számára rossz természeti adottságok határozták meg az életkörülményeket. Markovitz Mátyás 1748-ban írja e vidékről: ’’Ennek a tájnak a levegője éppenséggel nem egészséges, hiszen a bevándorlók többsége nem csak megkapja a legsúlyosabb nyavalyákat, de bizonyos idő múltán többnyire óhatatlanul beléjük is hal... Errefelé ugyanis nem csekély mértékben fer29 KARÁCSONYI 1896. I. 220-222. 30 KARÁCSONYI 1896. II. 218; MOLNÁR é. n. 31 JESZENSZKY 1861. 12. 32 CSÍPÉS 1976; HAVASSY 2000; SZATMÁRI 2005. 33 TESCHEDIK 1786. 129-131. 26
