Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)
Iskola - Az oktatás rendszere, tantervek - A tanulók minősítése, a vizsgák
Iskola. Az elemi iskoláztatás története mert a leány efféle productiók által egy hangos dicsérethez szokva, későbben a csendes és szerény házikört, és az ő hasznos, de nem fényes dolgait, munkáit és foglalkozásait nem fogja szeretni.”682 Az 1870-es évektől egyre kevésbé válik fontossá a hagyományos módú vizsgák megtartása. A körlelkész 1875-ben eltörli a kisvizsgák megtartását. Szerinte „ez a tanítás hátrányára való szokás maradjon el, s e helyett az egyes egyházak lelkészei és presbiterei iskoláik évenkénti meglátogatására köteleztetnek, a látogatás idejét és módját maguk határozván meg.”683 Az intézkedést valószínűleg hosszas vita előzte meg. A „közvizsgálat” egyre veszített jelentőségéből, s megszűnését az 1876-ban elkészült, s a minisztérium által életbe léptetett népiskolai osztályozási rendszer segítette elő. Ennek értelmében a szorgalom és figyelem osztályozása elmaradt, a magaviselet lehetett: 1. jó, 2. szabályszerű, 3. rossz. Az egyes tantárgyakból az alábbi minősítést adták: 1. jeles, 2. jó. 3. elégséges, 4. elégtelen. Ebben az alacsonyabb számú osztályzat volt a jobb érdemjegy. Ez a fajta osztályozási rendszer hazai és evangélikus iskolákban 1948-ig maradt érvényben. Összegzésként megállapítható, hogy tantervtörténeti szempontból az evangélikusok két nagy önálló tanterve, az 1806-os schédiusi és az 1842-es zay-ugróczi volt döntő hatással a tantárgyak meghatározásában. Az 1777-es I. és az 1806-os II. Ratio Educationist keretjellegükben érvényesítették. Általános érvényűként az 1869-es és az 1879-es rendelkezést tartották be. A protestáns autonómia és az anyagi lehetőségek miatt a regionális és a helyi tantervek döntötték el az egyes iskolák tantárgyi szerkezetét. A tantervek általában nagy nevelési összefüggésekhez kapcsolódnak, az elemi oktatást az evangélikus iskolarendszer alapjaként határozzák meg, melyben a valláserkölcsi és értelmi nevelés a legfontosabb, a testi nevelés csak később kap hangsúlyt. A tantervek kezdetben humán jellegűek, 1870-től a gyakorlati tanítás is előtérbe kerül. Az iskolák modellje azonos az államiakéval. A tantervek nem rendelkeznek átgondolt tananyagstruktúrával, de az alapvető pedagógiai módszereket megtartják, a fokozatosságra, az összefüggésekre, a kapcsolatokra építenek. Legfontosabb taneszköz a könyv, amely elsősorban a tanító munkáját segíti. Mivel a tanítás anyagát elnagyoltan állapították meg, így nem is adhattak megfelelő keretet az egységes műveltséganyag iskolai megalapozásához. A tanterveket csak az illetékes egyházi főhatóság jóváhagyása után lehetett alkalmazni. Az egységesítést sürgető reformtantervek az egyházak túlzott önállósága és lassúsága miatt késik, de ennek ellenére korszakos jelentőségűek. Sok lényeges nevelésügyi problémát igyekeznek megoldani, új korszakot nyitnak az evangélikus elemi népoktatásban, és fél évszázadra meghatározta a magyar közoktatást is, hiszen az iskolák jelentős része volt evangélikus. 682 Nyilvános vizsgák megszüntetését kéri a leányneveldékben egy pesti „nőneveldei” elöljáró. F. KISS 1997. 62. 683 BML Mb ir. Fiú iskola jlkve. 1875/76. Linder Károly körlelkész levele. 217
