Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)

Előszó

A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37 (2012)

Előszó

A soknemzetiségű Mezőberény harmadik újratelepítése 1723-ban történt, amikor a felső-magyarországi szlovák jobbágyok jobb megélhetést, és szabad vallásgyakorlatot találtak az alföldi, Körös melletti Berény pusztán. Hamarosan a német és magyar ajkúak bevándorlásával olyan soknemzetiségű alföldi várossá alakult, amely nem csak a területi elkülönülés miatt vált a nemzetiségek egymás mellett élésének mintaszerű példájává. Önálló kulturális életük megteremtése és fejlesztése, nyelvük, hagyományaik ápolása, egymás értékeinek tiszteletben tartása, a gazdálkodás fejlettsége tette virágzó mezővárossá.

A helységbe először érkező szlovákok, akik mindvégig megőrizték a nagyobb arányukat lélekszámban, különösen a XX. századtól kezdtek mind gyorsabban elmagyarosodni. Mezőberényi származású szlovák nemzetiségűként — akinek ősei jelentősen közreműködtek a népcsoport vallási és kulturális életének kialakításában - foglalkoztat a kisebbség nemzetiségi önarculata, nyelvi és kulturális összetevőinek változása. Személyes tapasztalat szerint a XXI. század fordulójára az urbanizáció, a hagyományos értékrend felbomlása mind jobban hozzájárult a nyelv és a kultúra értékvesztéséhez. Ha figyelembe vesszük azonban a népszámlálási statisztikát, az okok valószínűen többszintűek.

Mezőberényt általában nemzetiségi városnak tartották, mára azonban magyar többségűnek mondható. Egy 1725-ös összeírás 23 betelepült családfőt regisztrál, az 1760. éviben pedig 127 családfő szerepel. Bár az adatok különbözőek, 1850-re 3790 szlovák ajkú családfő lakott a településen, 1890-re viszont számuk 2840 főre csökkent. A község lélekszáma ekkor 12 469 volt.

Az 1880-as népszámlálás alapján az össznépesség 37,5 %-a szlovák, 34,0%-a magyar és 23,0%-a német. 1900-ra a szlovákok aránya 25,1 %-ra csökkent. Az 1910-es években a magyarok száma némileg csökkent, a szlovákoké nőtt, a németeké stagnált. A két világháború közti időszakban a két nemzetiség aránya fokozatosan csökkent, a magyaroké viszont nőtt. Az 1941-es népszámlálási adatok szerint a magyarok aránya már elérte a 60,7 %-ot, míg a szlovákság aránya 21,7%, a németeké 11,6% volt. A második világháborút követő tragikus események, a németek kitelepítése, a csehszlovák-magyar lakosságcsere drasztikusan idézte elő a nemzetiségek arányának csökkenését. 1949-ben 4.500-an vallották magukat a szlovák evangélikus gyülekezethez tartozónak. A második világháború utáni kitelepítések ellenére még mindig evangélikus többségűnek - 51,5% - vallotta magát a város la9